HM: az Adaptive Hussars 2025 gyakorlat harmadik hetében is katonai csapatmozgásokra kell számítani
A szeptember 1-jén kezdődött Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nagyszabású országvédelmi gyakorlat - ami az idei év és egyben a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete - kapcsán a végrehajtás harmadik hetében is fokozott közúti, illetve légijármű forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani az ország több pontján - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a tervezett, NATO keretek között megrendezett összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlat végrehajtása kapcsán - alakulatok áttelepüléséhez kapcsolódó csapatmozgások, eszközátcsoportosítások miatt - megnövekedett forgalomra kell számítani az ország legtöbb vármegyéjére kiterjedő autópályákon, autóutakon és településeken.
Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlathoz kapcsolódóan, a szeptember 15-28. közötti időszakban a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik
- jelezték.
Hozzátették: a katonai eszközöket szállító járművek közlekedése miatt fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre van szükség az érintett útvonalokon az említett időpontokban.
A járművek, konvojok mérete és haladási módja eltérhet a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól, ezért a Magyar Honvédség kéri a közlekedők együttműködését - írták, kiemelve, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.
További részletek a https://honvedelem.hu/hirek/az-adaptive-hussars-2025-gyakorlat-harmadik-hetenek-varhato-katonai-csapatmozgasai.html oldalon olvashatók.
Borítókép: Hajmáskér, 2025. szeptember 5. Lynx gyalogsági harcjárművek harcszerű vasúti lerakodásának bemutatója a hajmáskéri vasútállomáson 2025. szeptember 5-én. Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlat keretében tartott bemutatón Hódmezővásárhelyről áttelepült Lynx harcjárműveket rakodtak le egy vasúti szerelvényről földi és légi biztosítás mellett, valamint szimuláltak egy ellenséges dróntámadást. MTI/Szigetváry Zsolt