Frissült
Videó
2025. szeptember 13., szombat 14:36

Kövér László: a keresztény egyházak szerepe nem elhanyagolható

Egy közösség megtartásának fontos előfeltétele, hogy a közélet szereplői a lehetőségükhöz mérten mindent megtegyenek, de egy közösség lelkét ezer éve mindig a keresztény egyházak adták, úgyhogy ezeknek a szerepe sem a jelenben, sem a jövőben nem elhanyagolható - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a vajdasági Tóthfaluban, ahol az Utasi Jenő plébános pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából rendezett aranymisén vett részt.

Utasi Jenő aranymiséje Tóthfaluban
Tóthfalu, 2025. szeptember 13. Résztvevők az Utasi Jenő plébános pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából rendezett aranymisén a vajdasági Tóthfaluban 2025. szeptember 13-án. Az első sorban Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b3), Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke (b2) és Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete. MTI/Molnár Edvárd

Az aranymisét követő ünnepi beszédében a házelnök kitért az anyaországot és a külhoni magyarságot érintő legfontosabb kérdésekre.

Márai Sándort idézve kijelentette, hogy az író ismert mondata, amely szerint a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él, kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete".

Rámutatott, hogy ez "egyrészt a belső politikai stabilitás által meghatározott, másrészt a gazdasági erő állapotából fakad, harmadrészt, nem utolsósorban pedig a nemzetközi mozgástere is jelentős befolyást gyakorol rá".

Utasi Jenő aranymiséje Tóthfaluban
Tóthfalu, 2025. szeptember 13. Utasi Jenő plébános (k) Kövér László, az Országgyűlés elnöke (j) és Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke (b) társaságában a vajdasági Tóthfaluban a pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából rendezett aranymise előtt 2025. szeptember 13-án. MTI/Molnár Edvárd

Mindezzel összefüggésben Kövér László felhívta a figyelmet arra, hogy áprilisban választások lesznek Magyarországon. Mint mondta, "a kormánypártok esélyesek ugyan, de a korábbiakhoz képest a választások sokkal nagyobb kihívást jelentenek számunkra, mint az azt megelőzőek". A házelnök szerint ennek több oka is van.

"Egyrészt a demokrácia meg a tömeglélektan szabályai és törvényszerűségei okán 16 év alatt kicsit elfáradt az a kép, amely rólunk sugározható" - magyarázta, másrészt a külső tényezők miatt a gazdasági konjunktúra nem olyan, mint korábban volt, harmadrészt pedig "külső erők pénzelik és irányítják azt az ellenzéket, amelyik ma erősebbnek tűnik, mint a korábbi választások előtt eddig bármelyik ellenfelünk volt", negyedrészt a nyugati civilizáció is válságban van, illetve a közösségi média teljes mértékben átrajzolja "az emberi kommunikáció eddigi vonalait".

Kövér László arra is felhívta a figyelmet, hogy "hibrid háború folyik Magyarország ellen politikai, gazdasági és a nemzetbiztonságot érintő eszközökkel".

Az elszakított nemzetrészek sorsának alakulásában az anyaország mellett annak az országnak a belső helyzete is fontos, amelyben a magyar nemzeti kisebbség él - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke.

Szerbiáról szólva leszögezte: "Magyarország és az egész magyar nemzet, benne a délvidéki magyarság is, megítélésem szerint Szerbia stabilitásában és fejlődésében érdekelt". Emellett nagyon fontos az adott nemzeti közösség és a politikai vezetésének az ereje, támogatottsága és viszonya a többségi politikumhoz. "De talán még ezen belül is, ezt megelőzően is a legfontosabb tényező a nemzetrészeket adó közösségek belső ereje, tartása és élni akarása" - húzta alá.

Utasi Jenő aranymiséje Tóthfaluban
Tóthfalu, 2025. szeptember 13. Utasi Jenő plébános szentmisét mutat be pappá szentelésének 50. évfordulója a vajdasági Tóthfaluban 2025. szeptember 13-án. MTI/Molnár Edvárd

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke közölte, hogy pártja évtizedek óta olyan kapcsolatot ápol a történelmi egyházakkal, amely a vajdasági magyarság fejlődését és felemelkedését szolgálja. Hozzátette: Utasi Jenő atya olyan közösségformáló ember, aki a munkásságával az utóbbi évtizedekben bebizonyította, hogy "akár a legapróbb település is lehet a közösségnek a lelke".


Borítókép: Tóthfalu, 2025. szeptember 13. Utasi Jenő plébános szentmisét mutat be pappá szentelésének 50. évfordulója a vajdasági Tóthfaluban 2025. szeptember 13-án. MTI/Molnár Edvárd

Kövér László
Szerbia
vajdaság
magyarság
egyház
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!

Jónak lenni jó! 2025

Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!

 

Az adományvonal száma: 1358

 

A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.