Soltész Miklós: megmaradásunkban kiemelkedő szerepük van az egyházaknak és a hitnek
Óriási szükség van az egyházakra és a hitre ahhoz, hogy ezek segítségével meg tudjunk maradni nemzetben, közösségben - hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Erdősmecskén.

Soltész Miklós a Mecsek dél-keleti lábánál fekvő kistelepülés nemrégiben kormányzati támogatással megújult - Szent Demeter nagyvértanúnak szentelt - szerb ortodox templomának átadóünnepségén vett részt.
Az esemény végén újságírók előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a világban komoly küzdelem, "harc zajlik az értéktelen ideológiák és több ezer éves kultúrák, hit, kereszténység között".
Rámutatott,
a hit és az egyház szerepe kiemelkedő, hogy ezen küzdelmek közepette meg tudjanak maradni a közösségek, a nemzetek a világban és a közép- és kelet-európai, balkáni térségben.
Éppen emiatt fontos, hogy - mint nagyrészt a magyar kormány, továbbá a bosznia-hercegovinai szerb közösség segítségével Erdősmecskén is - templomok újulhassanak meg - hangsúlyozta.
Erdősmecskén magyarok, németek, szerbek együtt tudnak örülni egy templom megújításának - mondta az államtitkár, aki szerint ez azt mutatja, hogy "ha kívülről minket nem bántanak", és ha a térségben élőket "a nagypolitika nem akarja egymásnak ugrasztani, mi itt nagyszerűen megvagyunk együtt".
Feladatunk, kötelességünk, hogy mindezt megőrizzük, és az egyházainkat és a nemzetiségeket támogassuk - hangsúlyozta.

Soltész Miklós kiemelte, hogy
a magyar kormányra a jövőben is számíthatnak az egyházak és a nemzetiségek, ugyanis a nyáron elfogadott költségvetés értelmében jövőre is jelentős anyagi forrást biztosítanak e célokra, így több száz templom felújítása indulhat el vagy folytatódhat, és közösségi, civil pályázatok indulnak.
Mint mondta, a jövő áprilisi országgyűlési választásokon az embereknek azt kell átgondolniuk, hogy "kik azok, akik értéket teremtettek ebben az országban, és képesek is arra, hogy ezt továbbvigyék, illetve kik azok, akik az értéktelent, a brüsszeli őrületet próbálják ráerőltetni a magyarokra és más nemzetekre is".
Kiemelte, nagyon sok múlik az egyházak támogatásán, a nemzetiségek támogatásán és a békesség, a béke megőrzésén is, mert a kormány célja, és feladata, hogy "a magyarságot és a térséget is megőrizze a béke szigetének".
Borítókép: Erdősmecske, 2025. szeptember 14. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a Mecsek dél-keleti lábánál fekvő Erdősmecskén, a nemrégiben kormányzati támogatással megújult - Szent Demeter nagyvértanúnak szentelt - szerb ortodox templom avatásán 2025. szeptember 14-én. MTI/Kacsúr Tamás