Orbán Viktor: öt órával rövidül majd le a Budapesttől Brassóig tartó út
Az elkészülő fejlesztéseknek köszönhetően öt órával rövidül majd le a Budapesttől Brassóig, a Kárpátok lábáig tartó út - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Lőkösházán, a Békéscsaba és Lőkösháza között megvalósult vasúti vonalszakasz-fejlesztés átadó ünnepségén.
Orbán Viktor azt mondta, a Fidesz-KDNP az egyetlen politikai közösség Magyarországon, amelynek van Alföld-programja.
Kifejtette:
idén elkészül a teljes M44-es autópálya, amely összeköti Békés vármegyét a magyar autópályákkal. Tervezés alatt van az M47-es autóút Békéscsaba-Debrecen között, az M4-es is épül Szolnok-Kisújszállás között, egészen Berettyóújfaluig, ahonnan már a határ ma is négy sávval érhető el
- ismertette.
Hozzátette, a most elkészült 30 kilométeres vasúti pályaszakasz mellett épül a következő vasút Szeged és Kiskunfélegyháza között.
Három autópálya és - a Budapest-Belgrád vasútvonalat is ide számítva - három vasút készül - összegzett a kormányfő.
Azt mondta: a román oldalon is építik a Brassóig tartó szakaszt, és amikor mindenki elkészül azzal, amit vállalt, öt órával rövidül majd le a Budapesttől Brassóig, tehát a Kárpátok lábáig tartó út.
Borítókép: Lőkösháza, 2025. szeptember 23. A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Lázár János építési és közlekedési miniszter a Békéscsaba és Lőkösháza között megvalósult vasúti vonalszakasz fejlesztésének átadó ünnepségére érkezik vonattal a lőkösházi vasútállomásra 2025. szeptember 23-án. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Legfrissebb hírek
Elemzők: az építőipar kilátásai továbbra is bizonytalanok
4 perceKSH-Ingatlan.com: visszafogott maradt a drágulás a júliusi albérletpiaci főszezonban
26 perceMegtalálták az egyik eltűnt portugál turista holttestét Horvátországban
35 perceÚjabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG, mert megint hiányosan teljesítette saját vállalásait
41 perceLigák Kupája - Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban
1 órájaKarácsony Gergely a budapesti favédelmi szabályozás felülvizsgálatát sürgeti
1 órájaKonzuli Szolgálat
Telefon: 458-1000
Konzuli és Állampolgársági Főosztály hivatali szerveknek:
konz@mfa.gov.hu
Konzuli tájékoztatás magánszemélyeknek:
taj.konz@mfa.gov.hu
Egészségügyi információk
Lelki elsősegély
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!