2025. szeptember 27., szombat 13:17

Rétvári Bence: a Szőlő utcai álhírbotrány ügyében fontos tisztázni, hogy mi keltette fel a hatóságok gyanúját

A Szőlő utcai álhírbotrány kapcsán fontos tisztázni, hogy mi keltette fel a hatóságok gyanúját Juhász Péter Pállal szemben - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton a Facebook-bejegyzésében.

Rétvári Bence azt írta: a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) a kifogástalan életvitel ellenőrzés során azt tapasztalta, hogy az igazgatónak és társának az életmódja nem áll arányban a jövedelmi viszonyaikkal. Jóval nagyobb lábon éltek, mint amennyit hivatalosan kerestek. Például egy Lexusuk volt, ami feltűnést keltett.

Hozzátette, az is gyanússá vált, hogy egyes fiatal lány alkalmazottak nem tudták megmondani, mi a munkakörük, mit csinálnak nap mint nap. Emellett viszont Ford Ranger Raptoruk volt. Mint a nyomozás kiderítette, az ő hivatalos munkakörük csak fedőállás volt, valójában futtatták őket.

Az államtitkár kitért arra, a kifogástalan életvitel ellenőrzést az ellenzék folyamatosan támadta. Egyes NGO-k is élesen bírálták, így a TASZ vagy a Demokratikus Jogállamért Egyesület.

Jól látható viszont, hogy a felderítést elősegítette, hogy az NVSZ-nek széles körű ellenőrzési jogosítványai lettek a gyermekvédelem területén - közölte Rétvári Bence.

"Így eredményesebbé vált a nyomozás és Juhász Péter Pál kezén is kattant a bilincs" - fogalmazott az államtitkár.


Borítókép: Budapest, 2025. szeptember 17. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (j) és Tóth Gábor, a Magyar Kórházszövetség elnöke a szövetség támogatásáról a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2025. szeptember 17-én. A kormány hetvenötmillió forintot ad a szövetség kórházi dolgozók egészségfejlesztését szolgáló programjára. MTI/Soós Lajos

Rétvári Bence
magyar kormány
jog
pedofília
gyermekvédelem
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!