2025. október 5., vasárnap 20:41

Izraeli-palesztin - Donald Trump: jól haladnak a tárgyalások a gázai túszok kiszabadulásának részleteiről

Jól haladnak a tárgyalások a gázai túszok kiszabadulásának részleteiről – közölte Donald Trump amerikai elnök vasárnap.

Az elnök a Fehér Házat elhagyva újságírók előtt kijelentette, hogy az egyeztetések nyomán "nagyon hamar" megtörténhet a Hamász kezében lévő túszok elengedése.

Donald Trump a gázai konfliktus lezárását és szélesebben a közel-keleti béke megteremtését célzó 20 pontból álló amerikai béketervvel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "nagyszerű Izrael, nagyszerű az arab és muszlim világ számára és az egész világnak".

A gázai folyamattal kapcsolatban Marco Rubio külügyminiszter és elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó több amerikai országos televíziónak adott interjúban vasárnap arról számolt be, hogy a tárgyalások jelenleg közvetítők útján a túszok elengedésének részleteiről zajlanak, arról, hogy ki lesz jelen, és pontosan hogyan időzítik a fogolycserét.

A túszok elszállításában a Nemzetközi Vöröskereszt vehet részt

– mondta el.

A külügyminiszter közölte, hogy a Hamász nagyrészt elfogadta Donald Trump béketervének túszokra vonatkozó részét, ami palesztin foglyok elengedését is tartalmazza.

Megjegyezte, hogy a túszokra vonatkozó egyezség Izrael szempontjából "igazságtalan", és "kiegyensúlyozatlan", tekintve a 48 túsz fejében elengedni tervezett, terrorizmus miatt Izraelben bebörtönzött palesztinok számát, de hozzátette, hogy Izrael számára olyan fontos kérdésről van szó, hogy ezt is vállalja.

Az egyezség részeként Izrael azt is vállalja, hogy csapatait visszavonja a Gázai övezeten belül, és az augusztus közepén elfoglalt állásokba vonul vissza.

Az amerikai kormánytag közölte, hogy a Hamász fogságában még összesen 48 túsz van, akik közül 20-an vannak életben és 28 holttest kiadása is szerepel a megállapodástervezetben. A túszok mindegyikét 2023. október 7-én hurcolták el a Hamász fegyveresei, amikor átfogó terrortámadást intéztek Izrael ellen, aminek során több mint 1000 embert megöltek és mintegy 250-et elraboltak.

Marco Rubio hangsúlyozta, hogy a túszok szabadon engedését követően jöhet el a békefolyamat második szakasza, amikor a Gázai övezet jövőjéről kell egyezségre jutni.

Hozzátette, hogy Donald Trump erre vonatkozó tervezetének egyes elemei a Hamász számára is elfogadhatók.

A miniszter rámutatott, hogy cél a Gázai övezet mentesítése a terroristáktól, és egy olyan "technokrata" palesztin vezetés kezébe adni a területet, amely "nem épít alagutakat, nem indít rakétákat Izrael ellen, nem hajt végre terrortámadásokat".

A külügyminiszter a Fox News, az NBC és a CBS televízióknak adott interjúkban kifejtette, hogy a Hamász szavahihetőségét illetően vannak kétségek, hiszen arról a fegyveres szervezetről van szó, amely október 7-én csecsemőket mészárolt le és tinédzsereket ölt meg egy zenei fesztiválon.

Ugyanakkor hozzátette, hogy az eredményt illetően az ad reményt, hogy az amerikai béketerv mögé először sorakoztak fel olyan államok, mint az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Katar, Törökország, Egyiptom, Jordánia, Indonézia, valamint európai országok, és ezek óriási nyomást fejtenek ki annak érdekében, hogy megtörténjen a konfliktus lezárása.


Borítókép: Washington, 2025. szeptember 29. Donald Trump amerikai elnök a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott sajtóértekezleten a megbeszélésüket követően a washingtoni Fehér Házban 2025. szeptember 29-én. MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo

izraeli-palesztin konfliktus
Egyesült Államok
túszok
Donald Trump
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!