Október 23. - Nagy János: erős emberek jó időket hoznak
Erős emberek jó időket hoznak, a jobb időkért azonban sokszor nem elég dolgozni, hanem harcolni is kell - mondta a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1956-os emlékünnepségén kedden.

Nagy János úgy fogalmazott: 1956 megismételhetetlen példája annak, milyen az, amikor több százezer emberben egyszerre lobban fel a szabadságágy. Ezek a lángok nőttek olyan nagy tűzzé, aminek 12 napon át csodájára járt a világ - tette hozzá.
Felidézte, az ötvenhatos fiatalok együtt, egységesen álltak ki a pontokba foglalt követeléseik mellett, éppen úgy, mint 1848-ban a márciusi ifjak. A hang, ami azokban a napokban e falak között megszólalt, nem a gyűlöletből fakadt, hanem a szabadság szeretetéből gyűlt össze, mint sok-sok fáklyából egy hatalmas máglya - hangsúlyozta.
Nehéz idők erős embereket formálnak - hívta fel a figyelmet, megjegyezve: ezek a fiatalok olyan könnyedséggel rúgták le magukról a sztálinizmust, mint ahogy a kutya rázza le magáról a vizet.
Ötvenhat októberének tanúsága, hogy - próbálják bármivé is formálni - a magyar ifjúság mindig Petőfié és Jókaié marad - húzta alá az államtitkár.
Kiemelte azt is, hogy szuverén döntéseket csak szabad emberek tudnak hozni. "Történelmünk tárháza az olyan társadalmi és politikai kísérleteknek, amelyeket a ránk telepedő birodalmak hajtottak végre rajtunk" - idézte fel, majd kijelentette: a "fogott ember" mindig azt hajtja végre, amit a gazdái diktálnak neki. Az elmúlt száz évben kivételes pillanatok voltak azok, amikor a magyar emberek mondhatták meg, mit, miért, merre és meddig - emlékeztetett, hangsúlyozva: 1956 októberében ez történt, és ez történik ma is.

Nagy János szavai szerint ma a magyar emberek többsége békét akar, és nem akarja megfizetni egy olyan háború árát, amihez semmi közünk. A kormánynak pedig kötelessége érvényt szerezni a magyar emberek akaratának - rögzítette.
Az államtitkár hangsúlyozta: a gyenge emberek rossz időket, háborút, gazdasági töpörödést morális válságot hoznak.
Nagy János rámutatott: október 23-án kiderült, hogy a győzhetetlennek hitt szovjet birodalom nem sebezhetetlen. Amíg azonban ’56-ban nem volt erőnk legyőzni a Szovjetuniót, ma vissza tudjuk téríteni az Európai Uniót a béke és a gyarapodás útjára. "Hinnünk kell abban, hogy még azelőtt sikerül visszatéríteni a megháborodott Európát eredeti küldetéséhez, mielőtt összeomlik" - fogalmazott.
Borítókép: Budapest, 2025. október 22. Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár koszorúz az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 2024. október 22-én. MTI/Illyés Tibor