Videó
2025. október 23., csütörtök 15:33

Szijjártó Péter: Magyarországot csak a családok megerősítése által lehet erőssé tenni

Magyarországot csak a családok megerősítése által lehet erőssé tenni, ami az ország konzervatív és patrióta kormányának kiemelt célja - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amikor Washingtonban átvette a Genfi Konszenzusos Nyilatkozat díját Magyarország és Orbán Viktor miniszterelnök nevében.

A családok védelméről és a nők egészségéről szóló Genfi Konszenzusos Nyilatkozat aláírásának 5. évfordulóján tartott szerdai ünnepségen a miniszter úgy vélte, hogy a család - mint kifejezés és mint társadalmi intézmény - súlyos támadások alatt áll a nemzetközi politikai térben, amit változatlanul egy szélsőségesen liberális fősodor ural. Egyben idézte a magyar alkotmány családra adott definícióját, amely szerint a család egy olyan társadalmi egység, amely anyából, apából és gyermekekből áll, ahol az apa férfi, az anya pedig nő.

Szijjártó Péter egyben ismertette a magyar családpolitika alapvető intézkedéseit, valamint a családokat támogató adórendszer legújabb elemeit, a többi között az anyák adómentességének fokozatos kiterjesztéséről szóló döntéseket.

Mint hangsúlyozta, a magyar családpolitika alapvető megfontolása, hogy biztosítsa: nem múlhat anyagi megfontoláson a gyermekvállalás egy család döntésében. "Az a döntés, hogy vállal-e egy újabb gyermeket, nem hozhatja a családot kevésbé előnyös helyzetbe ahhoz képest, mint ha a nem vállalja a gyermeket" - fogalmazott Szijjártó Péter.

Egyben felhívta a figyelmet arra, hogy

mára Magyarország már a GDP-jének 5 százalékát fordítja a családok támogatására, ami messze a legmagasabb arány az OECD-országok között.

Valerie Huber, a Genfi Konszenzusos Nyilatkozatot alapító, washingtoni székhelyű Intézet a Nők Egészségéért családpolitikai szervezet elnöke kiemelte, hogy a nemzetközi együttműködés 5 év alatt hat országot tömörítő koalícióból a világ 40 országát átfogó széles szervezetté vált, amely két és fél milliárd embert fog át minden kontinensről.

Kiemelte, hogy az Egyesült Államok és Brazília után 2023 óta Magyarország működteti a nyilatkozat titkárságát, és hangsúlyozta, hogy a magyar szerepvállalás tette lehetővé a szervezet fennmaradását.


Borítókép: Budapest, 2025. június 3. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Paks II. kapcsán tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM) 2025. június 3-án. MTI/Balogh Zoltán

Szijjártó Péter
Magyarország
USA
családpolitika
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!