Donald Trump megerősítette, hogy Orbán Viktor kivételt kért az orosz kőolajimportra kivetett szankció alól
Donald Trump amerikai elnök pénteken megerősítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kivételt kért az orosz kőolajimportra kivetett szankció hatálya alól.
Donald Trump erről újságírói kérdésre beszélt az elnöki repülőgép fedélzetén, és hozzátette, hogy ilyen
kivételt egyelőre nem adott Magyarország számára.
Az amerikai elnök válaszában barátjának nevezte a magyar kormányfőt. Orbán Viktor egy hét múlva Washingtonban, a Fehér Házban tárgyal Donald Trumppal.
Donald Trump a repülőgépen adott nyilatkozatában értékelte hatnapos ázsiai útját is, amelynek legfontosabb találkozóiként a kínai elnökkel, a japán miniszterelnökkel és a dél-koreai államfővel tartott megbeszéléseket emelte ki.
Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott tárgyalását ismét sikeresnek mondta, és szándékát fejezte ki arra, hogy az Egyesült Államok eltörölje a fentanil csempészete miatt az év elején kiszabott vám fennmaradó részét is.
A Dél-Koreában létrejött amerikai-kínai csúcstalálkozón Peking ígéretet tett a kábítószerként is feldolgozható fentanil illegális kereskedelme elleni határozott fellépésre, és ennek nyomán Donald Trump bejelentette, hogy a február óta hatályos 20 százalékos büntetővám mértékét 10 százalékra mérséklik.
Borítókép: Kjongdzsu, 2025. október 29. Donald Trumpa amerikai elnök beszél az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozójának megnyitóján Kjongdzsuban 2025. október 29-én. MTI/EPA/Andrés Martínez Casares
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Kapcsolódó cikkek
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Legfrissebb hírek
Rg vb - Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben
3 órájaEurópai Szuperkupa - Megvédte címét a Paris Saint-Germain
4 órájaHunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
4 órájaAtlétikai Eb - Szenderffy Dániel döntőbe jutott hármasugrásban, Gálpál Zsombor 22. az első nap után tízpróbában
4 órájaAtlétikai Eb - Molnár Attila negyedik, Enyingi Patrik hetedik 400 méteren
5 órájaA Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei
5 órájaKonzuli Szolgálat
Telefon: 458-1000
Konzuli és Állampolgársági Főosztály hivatali szerveknek:
konz@mfa.gov.hu
Konzuli tájékoztatás magánszemélyeknek:
taj.konz@mfa.gov.hu
Egészségügyi információk
Lelki elsősegély
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!