Szijjártó Péter: a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer magyar ember adatait
A magyar szuverenitás elleni legsúlyosabb támadás az elmúlt években, hogy a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer magyar ember adatait, s ezzel Ukrajna rajtuk keresztül befolyásolni tudja a hazánk jövőjéről szóló döntéseket - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A tárcavezető az Igazság Órája című műsorban kiemelte, hogy Magyar Péter a Financial Timesnak adott friss interjújában lényegében elismerte, hogy mindent megtenne Brüsszelnek, amit a jelenlegi kormány nem hajlandó.
"De miért lepődünk meg? Hát ez az utasítás. Ennek az embernek ezt muszáj megtennie, mert különben nem tartották volna fenn a mentelmi jogát és különben már az igazságszolgáltatás előtt lenne az ügye" - mondta.
"Jelenleg az Európai Parlament akadályozza a magyarországi nyomozást és igazságszolgáltatást több olyan ügyben is, amelynek a terheltje ez az ember lenne. És természetes, hogy ezért cserébe elvárások vannak. Például az, hogy Magyarországot tegye Brüsszel kiszolgálójává (…) Még egyszer mondom, Brüsszel akadályozza Magyarországon jogi eljárások lefolytatását ezzel az emberrel szemben, aki azt mondta, hogy ő soha nem bújna mentelmi jog mögé, meg a mentelmi jogot föl kell számolni" - folytatta.
"Most mit várunk egy olyan politikai szervezettől, amely ukrán fejlesztőkkel csináltatja meg az adatbázisát, ukrán kezekbe juttatja kétszázezer magyar ember adatait?" - tette fel a kérdést.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy senki nem vitatta, hogy a Tisza Párt adatbázisát ukránok részvételével készítették el.
"Ezzel ez az adatbázis ukránok kezébe került. Aztán ezt az adatbázist nyilvánosságra hozták. Ezzel a legnagyobb probléma az, hogy ukránok kétszázezer magyar ember adataihoz jutottak hozzá, hogy ukránok nyíltan, gátlástalanul és szégyentelenül innentől kezdve kétszázezer magyar emberen keresztül befolyásolni tudnak Magyarország jövőjéről szóló döntéseket"
"Botrány. Ez a magyar szuverenitás elleni legdurvább támadás az elmúlt években. És akik ennek a felelősei, azoknak számot kell adni arról, hogy azt miért tették. Miért árulták ki Magyarország szuverenitását? Miért kellett ukrán részvétellel kétszázezer magyar ember adatbázisát elkészíteni? Miért kellett ukránok kezére játszani kétszázezer magyar ember adatait?" - sorolta.
"És ebből a szempontból mindegy, hogy politikailag mit gondolnak ezek az emberek, hogy kinek a támogatói, mit gondolnak a kormányról, róla, rólunk, teljesen mindegy. Kétszázezer magyar állampolgárról beszélünk, akinek az adatait ukránok kezére juttatták" - összegzett.
Borítókép: Budapest, 2025. november 5. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart a Karmelita kolostorban 2025. november 5-én. Az e heti washingtoni magyar-amerikai csúcstalálkozó két fő témája az ukrajnai béketeremtés, illetve a kétoldalú gazdasági és energetikai együttműködés - jelentette ki Szijjártó Péter. MTI/Bodnár Boglárka
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Jónak lenni jó! 2025
Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!
Az adományvonal száma: 1358
A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.