2025. november 13., csütörtök 17:47

Jövő tavasztól látogatható a Citadella

A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns történelmi kiállítással várja az érdeklődőket - közölte a Várkapitányság csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény alapján a Citadella több mint másfél évszázados történetében jövő év tavaszán új fejezet kezdődik: a méltó módon megújuló erőd egy nyitott, élhető és szerethető közösségi térré válik.

A korábban mindössze egy bejárattal rendelkező zárt építményt három ponton is megnyitották a szakemberek, a falak átvágásával és az így kialakított látványos lépcsősorokkal nyitottabbá és könnyen megközelíthetővé válik az épületegyüttes - közölték, hozzátéve, hogy az újonnan kialakított teraszokról teljes pompájában élvezhetjük a főváros lenyűgöző panorámáját.

A közlemény szerint az erődfalon belül egy 6000 négyzetméteres közparkot alakítanak ki, amely funkcionalitásában a környezettudatosságra és önfenntartásra törekszik, szem előtt tartva a természeti értékek megőrzését.

A Citadella közvetlen környezetében található zöldfelület az eddigi másfélszeresére, 20 000 négyzetméterre bővül, ahol különleges növényritkaságok kapnak helyet

- tájékoztattak.

A munkálatok során a szakemberek kiemelt figyelmet fordítanak a múlt örökségének megőrzésére, miközben a 21. század legmodernebb technológiai megoldásai is teret kapnak.

A nyugati ágyútoronyban "Szabadság Bástyája" címmel egy 1700 négyzetméteres, többszintes kiállítás várja majd a látogatókat, amely a magyar szabadságért folytatott küzdelmeknek állít méltó emléket.

A modern kiállítási élményt egyedi építészeti megoldások teszik még különlegesebbé, úgy, mint az üvegszerkezetű gyalogoshíd, a belső udvarban kialakított mesterséges vízfelület és az örökláng.

A látogatók kényelmét modern felvonó, akadálymentes bejáratok és közösségi helyiségek segítik, a szolgáltatások tárházát vendéglátóhely és ajándékbolt színesíti.

Az esti órákban megújult díszkivilágítás emeli majd ki a Citadella és a Szabadság-szobor városképi jelentőségét - írták.

A Citadella megújítását az Építési és Közlekedési Minisztérium irányításával a Várkapitányság leányvállalata, a Citadella Vagyonkezelő Nonprofit Kft. végzi. A rekonstrukció utolsó szakaszát és további részleteket, érdekességeket a Citadella most induló, hivatalos közösségi média-oldalán követhetik az érdeklődők a https://www.facebook.com/citadella.aszabadsagbastyaja linken - áll a közleményben.


Borítókép: Budapest, 2025. július 14. A rondella egyik folyosója a megújuló Citadella sajtóbejárásán 2025. július 14-én. Átjárhatóbb lesz és több zöldfelülete lesz a megújuló Citadellának, amelyet 2026 tavaszán adnak át a látogatóknak. MTI/Szigetváry Zsolt

Budapest
Citadella
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!

Jónak lenni jó! 2025

Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!

 

Az adományvonal száma: 1358

 

A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.