A lengyel elnök "újraaktiválná" a V4 csoportot
Újra kell aktiválni a visegrádi csoportot, és térségünkben olyan együttműködési formákra van szükség, amelyek révén Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország is érvényesítheti álláspontját a nemzetközi színtéren - jelentette ki Karol Nawrocki lengyel elnök pénteken egy vidéki gyűlésen.
A lengyel államfő a főváros melletti Minsk Mazowiecki városban találkozott a helyi lakosokkal, összefoglalta nekik elnöksége első száz napját, ezen belül beszámolt eddigi külföldi látogatásairól.
Elmondta:
útjai során "a visegrádi csoport újraaktiválására törekszik". "Nyugat-Európa az utóbbi időben túl sok hibát követett el ahhoz, hogy közömbösek maradhassunk ezekkel szemben"
- jelentette ki. Hozzátette: ezért olyan együttműködési formákra van szükség, amelyek lehetővé teszik a visegrádiak, valamint a skandináv és a balti országok számára is, hogy megismertessék egymással nézeteiket.
Aláhúzta: Lengyelország "büszke tagja" az Európai Uniónak (EU). "Az EU tagjai akarunk lenni, de nem akarunk Lengyelországban illegális bevándorlást" - fogalmazott, és megígérte: ennek a felfogásnak az érvényesítésére továbbra is törekedni fog.
Bejelentette továbbá:
elnökként nem írja alá "a klímakérdésekre vonatkozó túlszabályozást", valamint "semmiféle zöld megállapodást és mindazokat a dolgokat sem, amelyekből gyakran nyugat-európai ideológiai őrület lesz".
Lengyelországnak csak azokat az uniós megoldásokat kell foganatosítania, amelyek "jók számára", hátrányos előírásokat viszont nem lenne szabad beiktatni a jogrendbe - húzta alá Nawrocki.
A lengyel államfői hivatal pénteken közzé tett egy összefoglalót Karol Nawrocki eddigi munkájáról. Egyebek mellett közölték: hivatali időszaka első száz napján Nawrocki 11 külföldi látogatást tett, ezen belül kétszer járt az Egyesült Államokban. A parlamentben 11 elnöki törvénytervezetet nyújtott be, 13 jogszabályt megvétózott, 70-et pedig aláírt.
Borítókép: Varsó, 2025. augusztus 27. Karol Nawrocki lengyel elnök a kabintettanácsnak az ő kezdeményezésére összehívott ülésén a varsói elnöki palotában 2025. augusztus 27-én. Nawrocki beiktatása óta ez az első kabinettanácsi ülés, azaz általa vezetett kormányülés, a témája pedig Lengyelország pénzügyi helyzete és az agrárpolitika. MTI/EPA/PAP/Albert Zawada
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Jónak lenni jó! 2025
Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!
Az adományvonal száma: 1358
A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.