2025. december 1., hétfő 13:58

Ukrajnai háború - Kreml: Vlagyimir Putyin kedden fogadja az amerikai elnök különmegbízottját

Kedd délután fogadja Vlagyimir Putyin orosz államfő Steve Witkoffot, az amerikai elnök különmegbízottját az ukrajnai rendezés ügyében a tervek szerint - jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn újságíróknak.

Elmondta, hogy Putyinnak hétfőn több nem nyilvános megbeszélése lesz a találkozóra való felkészülés jegyében. A hét második felében Indiába készülő elnök programját nagyon sűrűnek és túlterheltnek nevezte, hozzátéve, hogy Vang Ji kínai külügyminiszterrel tartandó találkozó egyelőre nem szerepel benne.

Peszkov kirívó esetnek minősítette a Kaszpi-tengeri Csővezeték Konzorcium (CPC) Novorosszijszk melletti olajkikötője ellen szombat éjjel végrehajtott ukrán dróntámadást.

Rámutatott, hogy a célpont "nemzetközi jelentőségű és nemzetközi részvétellel működő létesítmény".

A támadást követően Kazahsztán más útvonalakra irányította át az olajszállítását, a köztársaság külügyminisztériuma pedig tiltakozását fejezte ki Ukrajnánál, rámutatva, hogy a CPC infrastruktúrája elleni támadást a kétoldalú kapcsolatokra nézve káros cselekménynek tekinti.

Peszkov úgy vélekedett, hogy "a gyakorlatban fog kiderülni", vajon Andrij Jermak ukrán elnöki kabinetfőnök elbocsátása hatással lesz-e az ukrajnai rendezési tárgyalások sikerére.

Megismételte, hogy Oroszország érdekelt ezek sikerében, ezért nem "megafon üzemmódban" fogja bonyolítani őket, és a médián keresztül semmilyen vitát sem szándékozik folytatni.

A Kreml szóvivője nem válaszolt arra a kérdésre, hogy az amerikai rendezési terv tartalmaz-e olyan pontot, amely kizárja Ukrajna NATO-ba való belépését, valamint arra sem, hogy Oroszország szerint ki adhatna ilyen garanciákat.

"Azt javasolja, hogy a Reutersszel folytassunk megbeszélést, és ne Witkoff-fal?" - kérdezett vissza Peszkov a telekonferencián.

Egy másik kérdés kapcsán azt is kijelentette, hogy a Kreml nem oszthat meg semmilyen információt a volt szíriai elnök, Bassár el-Aszad moszkvai tartózkodásáról.


Borítókép: Moszkva, 2025. november 28. Vlagyimir Putyin orosz elnök a Fiatal Tudósok Fórumának résztvevőivel tartott találkozóján a moszkvai Kremlben 2025. november 28-án. MTI/EPA/AFP pool/Alekszandr Nyemenov

ukrajnai háború
Dmitrij Peszkov
Vlagyimir Putyin
USA
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!

Jónak lenni jó! 2025

Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!

 

Az adományvonal száma: 1358

 

A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.