Magyar Nemzet: stabilan vezet a Fidesz, üvegplafon a Tisza felett
Stabilan vezet a Fidesz, üvegplafon a Tisza felett - írta a Magyar Nemzet kedden a XXI. Század Intézet friss felmérésére hivatkozva.
A lap online oldalán azt írták: a XXI. Század Intézet által november 29. és december 1. között végzett kutatása azt mutatja, hogy a Fidesz tovább tudott erősíteni a pozícióján (plusz egy százalékpontos javulás az október eleji méréshez képest), míg a Tisza rontott (mínusz egy százalékpont).
Az intézet szerint az adatok alapján Magyar Péter pártja elérte a növekedési plafont, összegyűjtött minden korábbi ellenzéki protest szavazatot. Jelenleg az állás a politikailag aktívak bázisán: Fidesz 45, Tisza 40 százalék
- írták.
Ugyanakkor míg október elején azt mutatták a számok, hogy négypárti parlament alakulna, a mostani kutatás változást hozott ebben: a felmérés alapján hárompárti parlament lenne, míg a Mi Hazánk Mozgalom biztosan bejut (egy százalékpontot javítva október elejéhez képest, most nyolc százalékon áll), addig kiesne a kutyapárt (négy százalék). A DK szintén a parlamenti küszöb alatt (három százalék) van - olvasható.
A XXI. Század Intézet a kutatása kapcsán megjegyzi, hogy alig valamivel több mint négy hónap van hátra a választásokig.
A lap idézi az intézet közleményét, amelyben az áll: "mozgalmas őszön vagyunk túl. Az október-november arról szólt, hogy a Fidesz sebességet váltott, megy előre és átvette a kezdeményezést. Ezt támasztják alá a bejelentett kormányzati programok (az Otthon Start Program, a háromgyermekes anyák szja-mentessége, a 14. havi nyugdíj, a vállalkozásokat segítő javaslatcsomag), és erről szól a diplomáciai nagyüzem is (Trump-Orbán-találkozó és a moszkvai látogatás), ahol a tét megint csak az embereket foglalkoztató nagy ügyek (a rezsicsökkentés megvédése és az ukrajnai béke) voltak".
Az intézet szerint ezzel szemben a Tisza ősze a küszködésről és a megrekedésről szólt (adatszivárgási botrány, kiszivárgott gazdasági tervek), és a kutatás azt mutatja, hogy a jelöltállítás folyamata sem szolgált elrugaszkodási pontként: a Tisza saját magával, a szervezeti kérdéseivel foglalkozik, és adós marad a választópolgároknak szóló ajánlattal - olvasható a Magyar Nemzet online oldalán.
Borítókép: Budapest, 2025. november 21. Kövér László, az Országgyűlés elnöke és a Magyar-Német Ifjúsági Parlament fővédnöke beszédet mond az első Magyar-Német Ifjúsági Parlament ünnepélyes plenáris ülésén az Országház Felsőházi üléstermében 2025. november 21-én. MTI/Purger Tamás
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Kapcsolódó cikkek
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Legfrissebb hírek
KSH-Ingatlan.com: visszafogott maradt a drágulás a júliusi albérletpiaci főszezonban
22 perceMegtalálták az egyik eltűnt portugál turista holttestét Horvátországban
31 perceÚjabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG, mert megint hiányosan teljesítette saját vállalásait
37 perceLigák Kupája - Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban
1 órájaKarácsony Gergely a budapesti favédelmi szabályozás felülvizsgálatát sürgeti
1 órájaTerroristának nevezte az amerikai nagykövet a palesztinokat blokád alatt tartó zsidó telepeseket
1 órájaKonzuli Szolgálat
Telefon: 458-1000
Konzuli és Állampolgársági Főosztály hivatali szerveknek:
konz@mfa.gov.hu
Konzuli tájékoztatás magánszemélyeknek:
taj.konz@mfa.gov.hu
Egészségügyi információk
Lelki elsősegély
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!