Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a baloldal leépítette, mi megerősítjük; új modern haderő született Magyarországon
A baloldal leépítette, a jobboldal pedig újjáépítette és megerősítette a Magyar Honvédséget - mondta a honvédelmi miniszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén tartott meghallgatásán a tárca által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: ez a nemzeti kincsünk ebben a parlamenti ciklusban a rendszerváltás óta a legintenzívebb és legeredményesebb időszakát zárja a hadfelszerelés, az infrastruktúra, a személyi állomány, a feltöltöttség szempontjából.
A honvédséget ma már ismét tisztelet és megbecsülés övezi, társadalmi láthatósága pedig az elmúlt években kiemelkedően nőtt
- tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta, amíg a szomszédban nyílt fegyveres konfliktus zajlik, addig a szándékos vagy véletlen eszkaláció veszélye nagyon magas. A magyar kormány ezért minden tőle telhetőt megtesz a béke érdekében, mert a magyar emberek biztonsága az első.
Magyarország következetesen kiáll a józan békepolitika mellett, a nemzetközi fórumokon pedig azért dolgozik, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább. A tervezett budapesti csúcs és a Trump-adminisztráció határozott, béketeremtő fellépése erősíti Magyarország pozícióját
- hangoztatta.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, Magyarország ma már nem elszenvedője, hanem alakítója a körülöttünk zajló folyamatoknak. A Magyar Honvédség egyszerre három földrészen, tizenkét országban, tizenöt misszióban, csaknem ezer emberrel teljesít szolgálatot.
A tárcavezető külön szólt a Nyugat-Balkánról, ahol magyar katonák garantálják, hogy a térségben ne térjen vissza a háború logikája.
Hangsúlyozta a jelentőségét az afrikai szerepvállalásunknak is, amely a problémák megoldását, a közösségek helyben maradását, és ezáltal a migráció visszaszorítását szolgálja.
Kitért arra, hogy a magyar légierő idén negyedik alkalommal vett részt a balti légtérrendészeti feladatokban: négy hónapon át, négy Gripennel, huszonkét éles riasztással, nyolcvanhét gyakorlóriasztással és több mint négyszáz repült órával öregbítette Magyarország jó hírnevét - áll a Honvédelmi Minisztérium közleményében.
Borítókép: Debrecen, 2025. szeptember 1. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén Debrecenben 2025. szeptember 1-jén. MTI/Czeglédi Zsolt
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Jónak lenni jó! 2025
Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!
Az adományvonal száma: 1358
A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.