Illegális bevándorlás - Bakondi György: a terrortámadástól való félelem elveszi az európai nagyvárosokban az adventi vásárok örömét
A terrortámadástól való félelem elveszi az európai nagyvárosokban az adventi vásárokon részt vevő családok örömét - hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában, ahol elhangzott, hogy a hétvégén késsel fenyegetőzött egy férfi a weimari karácsonyi vásárban.
Bakondi György emlékeztetett, a migrációs válság 2015-ös kezdete óta minden évben történtek - és egyre növekvő számban - erőszakos cselekmények: fegyveres, robbantásos, késeléses vagy éppen gázolásos esetek, amelyek gyakran éppen a karácsonyi vásárokhoz vagy templomokhoz kapcsolódtak, olyan helyekhez, ahol nagyobb tömegek voltak jelen.
"Ezek összefüggnek az illegális migráció elhibázott és téves kezelésével" - fogalmazott.
Mint mondta, az esetek arra késztették a nyugat-európai biztonsági szerveket, hogy megpróbáljanak mindent megtenni, és akár fizikai akadállyal is meggátolni a gázolásos cselekményeket. A karácsonyi vásárok biztonsága azonban óriási költségeket emészt fel Európa nagyvárosaiban - hangzott el.
"Amennyiben összeadnánk az elmúlt tíz év áldozatait, akár a halottakat, akár a sebesülteket, akkor nagyon nagy számot kapnánk" - fogalmazott Bakondi György, hozzátéve, hogy azok a jelenségek, amelyek először csak szórványosan történtek meg Európában, mára rendszerszinten is láthatóak, ezért nagyon fontos, hogy a kormányok megpróbáljanak gondoskodni az állampolgáraik biztonságáról.
Kiemelte: ott, ahol nagy létszámú illegális bevándorló van jelen, ez sokkal veszélyesebb és nehezebb, hiszen a bűnelkövetők elvegyülhetnek az ünneplők vagy éppen az ott élő muszlim kisebbség körében. Ezek olyan tények, amelyek azt mondatják egyre több nyugat-európai politikussal, hogy a magyaroknak igazuk volt, amikor 2015-ben úgy döntöttek, hogy csak ellenőrzött, a hatóságok által engedélyezett és valóban politikai menekültstátuszra jogosult személyek léphetnek be az országba - fűzte hozzá, jelezve: ma már egyre több ország választ az Európai Unión kívül eső helyszíneket a menekültkérelmek elbírálására.
"Ez a törekvés nemzetállamok szintjén jól látható, azonban az Európai Unió szintjén ez nem jelentkezik" - mondta.
Magyarországon tíz éve ez a gyakorlat, és ennek a lakosság által jól érezhető pozitív hatásai vannak, de ezt nemhogy elismernék és követnék, inkább kötelezettségszegési eljárásként bírságolással büntetik - húzta alá.
Felidézte: a múlt héten az Európai Parlament 54. alkalommal tárgyalta a magyarországi jogállamisági helyzetről szóló jelentést. "Ha nem lenne ilyen tragikus, akkor az ember megmosolyogná, hogy ez a rettenetes erőlködés mégiscsak furcsa" - mondta, hozzátéve, hogy ezzel együtt nagyon sok szó hangzik el a magyar jogállamiságról, az Európai Unió jogállamiságáról azonban már kevesebb, holott a saját szabályaik "megsértésével fogadnak el határozatokat, vagy nem beszélve arról az esetről, amikor a korábbi külügyi megbízottat, Mogherini asszonyt letartóztatták egy korrupciós üggyel kapcsolatban".
A főtanácsadó a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában egyebek mellett arról beszélt, hogy az elmúlt tíz évben csaknem egymillió illegális bevándorló érkezett évente Európába, akik a legmagasabb szociális ellátást nyújtó országokban koncentrálódtak, mint Németország, Svédország, Hollandia, Belgium, Franciaország és Anglia.
Hangsúlyozta, hogy egy olyan jelentős nagyságrendű muszlim népesség telepedett meg ezekben az országokban, amelyik részben nem fogadja el az állam általános szabályait, a törvényeket, a bíróság fennhatóságát, és olyan közösséget tud alkotni, ahol elvegyülhetnek azok, akik terrorcselekmény elkövetésére készülnek.
Kijelentette, hogy a korábbi években a támadások szervezettek voltak, és csoportos elkövetés volt a jellemző, amelyekben lőfegyvert, illetve robbanóanyagot használtak nagyon gyakran. Az Iszlám Állam szétzúzásával azonban megszűnt az a logisztikai háttér, amelyik segítette a konspirált tevékenység megszervezését, ezért a magányos elkövetők váltak tipikussá, és lőfegyver, robbanóanyag használata helyett egyre inkább a gázolás, illetve a késes támadás lett a tipikus elkövetési mód - sorolta Bakondi György.
Borítókép: Magdeburg, 2025. november 20. Látogatók a magdeburgi karácsonyi vásárban 2025. november 20-án. A vásárban fokozták a biztonsági intézkedéseket, mert az előző évben, december 20-án egy németországban élő szaúd-arábiai származású orvos az autójával a vásár látogatói közé hajtott, és hat embert, köztük egy kilencéves gyermeket megölt, 338-at megsebesített. MTI/EPA/Filip Singer
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Jónak lenni jó! 2025
Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!
Az adományvonal száma: 1358
A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.