2025. december 3., szerda 8:53

Sára Botond: a kormányhivatal továbbra is kiemelten ellenőrzi a BKV buszait

Továbbra is kiemelten ellenőrzi a BKV buszait Budapest Főváros Kormányhivatala az utasok biztonságának garantálása és a járművek karbantartásának kikényszerítése érdekében - közölte Sára Botond főispán a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban.

A kormányhivatal vezetője elmondta: jelenleg is zajlik a BKV-buszok ellenőrzése, amelynek célja, hogy az utasok minél nagyobb biztonságban tudjanak utazni.

"Bizonyára mindenki emlékszik, hogy nyáron rövid időn belül négy busz égett ki Budapesten. Ekkor elhatároztam, hogy azonnali vizsgálatot rendelek el: szúrópróbaszerűen négy buszból három nem ment át a műszaki vizsgán, műszaki hiányosságokat tapasztaltunk. Ennek egyértelmű következménye kellett, hogy legyen, hogy leellenőrizzük valamennyi BKV-buszt, mintegy közel 1400 járművet" - fogalmazott.

Sára Botond kiemelte, a főváros felelőssége, hogy a buszok karbantartása megfelelő legyen, és a kormányhivatal tapasztalata az volt, főleg a szúrópróbaszerű ellenőrzéskor, hogy ez nincs elvégezve.

Hozzátette, a buszok karbantartását ki kell kényszeríteni, hogy az utasok biztonságban közlekedhessenek.

A főispán tájékoztatása szerint eddig a mintegy 1400 busz felét ellenőrizték, s a járművek egyharmadánál tapasztaltak műszaki hiányosságot vagy állapították meg, hogy az nem felel meg a jogszabálynak, ami alapvetően veszélyezteti a biztonságos közlekedést.

"Ahhoz, hogy a teljes célunkat elérjük, miszerint, hogy a budapestiek a legnagyobb biztonságban tudjanak utazni, ahogy megígértük, a buszoknak a másik felét is le fogjuk ellenőrizni, és ahol műszaki hiányosságot fogunk feltárni, ott rá fogjuk kényszeríteni a közlekedési vállalatot és a fővárosi vezetést, hogy a hiányokat, a műszaki problémákat orvosolják és javítsák ki"

- emelte ki Sára Botond.

Budapest Főváros Kormányhivatala azt közölte, hogy az átvizsgált buszok 32 százalékánál tártak fel műszaki hiányosságot az augusztus 18. óta tartó átfogó ellenőrzés során.

Az eddigi ellenőrzéseken tapasztalt legjellemzőbb hibák között szerepel az olajszivárgás a motoron és a váltón, az üzemanyagrendszer nem megfelelő tömítettsége - mindkét eset tűzveszélyes -, a hűtőfolyadék-szivárgás, a nem megfelelő fékhatás, a nem megfelelő állapotú gumiabroncsok, továbbá a kormány és a futómű nem megfelelő állapota és működése - írták.


Borítókép: Budapest, 2025. június 21. Pótlóbusz a Nyugati téren 2025. június 21-én. Megkezdődtek a 4-es és 6-os villamosvonal felújításához kapcsolódó munkák a Nyugati tér és a Margit híd budai hídfője között. Több mint egy hónapon keresztül a Széll Kálmán tér és a Nyugati pályaudvar között a 4-es és 6-os villamosok helyett a 4-6-os pótlóbusszal lehet utazni. MTI/Hegedüs Róbert

BKK
közlekedés
Budapest
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!

Jónak lenni jó! 2025

Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!

 

Az adományvonal száma: 1358

 

A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.