Ukrajnai háború - Kreml: egyelőre nincs kompromisszumos béketerv
Egyelőre nincs Ukrajnára vonatkozó kompromisszumos béketerv, egyes amerikai javaslatok elfogadhatók Oroszország számára, mások viszont nem - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója moszkvai idő szerint szerdára virradóra, miután közel öt órán át tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz államfő és Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja a moszkvai Kremlben.
Usakov az eszmecserét mindemellett nagyon hasznosnak, konstruktívnak és tartalmasnak nevezte.
A felek megvitatták az amerikai béketervet, amelyet Washington és Kijev közötti konzultációk során dolgoztak ki. A találkozón az orosz és az amerikai fél abban állapodott meg, hogy folytatják a munkát a rendezés érdekében, és hogy nem hozzák nyilvánosságra a tárgyalások tartalmát.
Ami a lehetséges elnöki szintű találkozót illeti, az attól függ, hogy milyen előrelépést tudunk elérni ezen az úton, amelyen kitartóan fogunk dolgozni a tanácsadók, a külügyminisztériumok képviselői és egyéb szervek részéről - mondta Usakov.
Közölte, hogy Moszkva további négy dokumentumot kapott meg az eredeti, 27 pontból álló ukrajnai rendezési terv mellett. Úgy vélekedett, hogy a mostani tárgyalások után a megállapodás "egészen biztosan nem került messzebbre".
Az éjszakába nyúló megbeszéléseken amerikai részről részt vett Jared Kushner, az amerikai elnök veje, az Affinity Partners cég alapítója, orosz részről pedig Usakov mellett Kirill Dmitrijev, az orosz elnök befektetésügyi és gazdasági együttműködési különmegbízottja, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója.
Witkoff idén immár a hatodszor látogatott Oroszországba. Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja korábban február 11-én és március 13-án járt Moszkvában, április 11-én Szentpéterváron, április 25-én és augusztus 6-án pedig ismét az orosz fővárosban találkozott Putyinnal. Az összes találkozó központi témája az ukrajnai rendelés volt.
A legutóbbi látogatást a Kreml produktívnak és elég eredményesnek minősítette. Ez készítette közvetlenül elő az augusztus 15-i amerikai-orosz csúcstalálkozót Alaszkában.
Borítókép: Moszkva, 2025. december 2. Vlagyimir Putyin orosz elnök (j) tanácsadója, Jurij Usakov (b) társaságában tárgyalást kezd Steve Witkoff-fal, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottjával (k) és Jared Kushnerrel, az elnök vejével és tanácsadójával (nincs a képen) Trump ukrajnai béketervéről a moszkvai Kremlben 2025. december 2-án. MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Alekszandr Kazakov
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Kapcsolódó cikkek
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Legfrissebb hírek
OGY - Krónika 4. rész (határozathozatalok)
3 perceMeghalt egy 19 éves túrázó a Triglavon
7 perceOGY - Fidesz: a keddi államfőválasztás a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja
9 perceBaltával rendőrökre támadó férfit tartóztattak le Zalában
15 perceKapitány István: kizárja az OPUS TITÁSZ Áramhálózati Zrt.-t az MFB igazgatósága az RRF-pályázatokból
19 perceA magyarok fele évente egy-két alkalommal jár fesztiválokra egy felmérés szerint
20 perceKonzuli Szolgálat
Telefon: 458-1000
Konzuli és Állampolgársági Főosztály hivatali szerveknek:
konz@mfa.gov.hu
Konzuli tájékoztatás magánszemélyeknek:
taj.konz@mfa.gov.hu
Egészségügyi információk
Lelki elsősegély
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!