Jónak lenni jó! - Nagy Elek: fogjunk össze egy jó ügyért
A Jónak lenni jó! fővédnöke arra szólított fel mindenkit, hogy fogjunk össze egy jó ügyért, mert ideje tudatosan segíteni, célzottan támogatni a rászorulókat, s fontos az is, hogy ne csak személyek, közösségek is adományozzanak. Erről Nagy Elek beszélt csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Nagy Elek, a Magyar Kereskedelemi és Iparkamara elnöke, a Jónak lenni jó! - amely idén a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekeket támogatja - fővédnöke a műsorban elmondta: ő maga is egy elszakított országrészben, Kolozsváron született, így van arról tapasztalata, hogy mit jelent kisebbségi sorsban lenni, s emiatt atrocitást átélni.
Ugyanakkor, ha a szülői háttér, az iskola támogató, akkor ezek a nehézségek megerősítik az embert - tette hozzá.
Mint elhangzott az idei kampány a KEGYES (Kárpátaljai "Elfelejtett" GYErmekek Segítése) alapítvány támogatását tűzte ki célul.
"Minden fillér arra megy, hogy ezeknek a gyerekeknek egy olyan minimumlétet tudjunk biztosítani, ami a számukra egy meghatározó élmény lesz"
- fogalmazott Nagy Elek.
Hozzátette, azért kell segíteni, hogy ezek a gyerekek megtapasztalják, érezzék, hogy egy egész nemzet áll mögöttük.
Elmondta azt is, hogy a mai vállalkozók már nemcsak presztízsnek tekintik az adományozást, hanem jó érzéssel tölti el őket ez, s így értéket teremtenek.
Nagy Elek a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy a gyermekek számára nagyon fontos a biztonság és a továbbtanulás lehetősége, s bár nem a gyerekek kezdeményezik a háborút, mégis ők azok, akik elszenvedik a háború következményeit.
Úgy folytatta, hogy nekünk, azoknak, akiknek erre lehetősége van, kötelességük segíteni.
Borítókép: Budapest, 2025. november 17. Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke sajtónyilatkozatot tesz Orbán Viktor miniszterelnökkel a Karmelita kolostorban 2025. november 17-én. MTI/Hegedüs Róbert
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Jónak lenni jó! 2025
Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!
Az adományvonal száma: 1358
A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.