Frissült
Videó
2025. december 4., csütörtök 11:13

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.

Aláírták a jövő évi bérmegállapodást
Budapest, 2025. december 4. A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a kormány és a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal közötti, jövő évi bérmegállapodás aláírására érkezik a Karmelita kolostorban 2025. december 4-én. Mellette Mészáros Melinda, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

A kormányfő ismertette: a minimálbér 11 százalékkal nő és 322 800 forint lesz havonta, míg a garantált bérminimum 7 százalékkal emelkedik és 373 200 forint lesz havonta.

Orbán Viktor jelezte: egy bizonyos szint fölé nem tudják vinni a gazdaság növekedését addig, amíg a "háború árnyéka itt van a fejünk felett", és súlyos hatással van Közép-Európára, valamint a német gazdasági övezetre.

Ilyen nemzetközi körülmények között még inkább felértékelődik, hogy nem a kormánynak kellett döntenie, hanem a felek megtudtak állapodni

- mutatott rá, megjegyezve: nehezítette a megállapodást az is, hogy valójában egy korábban megkötött hároméves megállapodást kellett korrigálni.

Azért kellett hozzányúlni a megállapodáshoz - mondta -, mert a háború miatt alacsonyabb a növekedés, és nem voltak tarthatóak azok a vállalások, amelyek az eredeti szerződésben szerepeltek.

Orbán Viktor komoly bravúrként értékelte, hogy a felek a szerződésmódosításról megállapodásra tudtak jutni, értékelése szerint ehhez sokkal több akarat kell, mint egy szerződés létrehozásához.

Aláírták a jövő évi bérmegállapodást
Budapest, 2025. december 4. A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a kormány és a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal közötti, jövő évi bérmegállapodás aláírásán a Karmelita kolostorban 2025. december 4-én. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Rámutatott: a kormány munkaadó is, és ágazati bérfejlesztéseket hajt végre, amelyek befolyásolták ezt a megállapodást. Tanárok, egészségügyi dolgozók, igazságügy, fegyverpénz, önkormányzati alkalmazottak, kultúra, szociális szféra - mind olyan területek, ahol 15 százalékos béremelés történik 2026-ban is.

Emellé jönnek az adócsökkentések, amelyek elsősorban a családok helyzetét javítják majd - tette hozzá.

Kiemelte:

a megállapodáshoz a kormány segítséget nyújtott részben adócsökkentésekkel, részben a kereskedelmi és iparkamarával kötött 11 pontos kis- és középvállalkozók számára nyújtott adókedvezményekkel.

Ez "elvitt a költségvetésből" 90 milliárd forintot, ezért nem volt lehetséges, hogy még járulékcsökkentést is végrehajtsanak, amit szeretettek volna, mert nem fért bele az észszerű költségvetési gazdálkodás kereteibe - mutatott rá.

Jelezte: nem mondtak le erről, de nem tudják az évet ezzel kezdeni.

A miniszterelnök, szintén a megállapodást támogató elemként, említette az első otthonteremtés háromszázalékos hitelprogramját, mondván, ez nem a bérekhez kapcsolódik, de oly módon összefügg vele, hogy a legtöbb ember számára a jövedelemszerzés célja a saját lakáshoz jutás, és ez a fiatalok esetében különösen így van.

Orbán Viktor gratulált a munkaadóknak és a munkavállóknak a megállapodás tető alá hozásáért, és hangsúlyozta: a kormány szívesen írja alá ezt, mert a megállapodás nem tér el a munkaalapú társadalom megteremtésének nagy tervétől, ami a kabinet lépéseit már 15 éve vezeti.

Emlékeztetett, hogy 2010-hez képest egymillióval többen dolgoznak és úgy értékelt: Magyarország a teljes foglalkoztatás állapotában van, ma már a munkaerő hiánya jelentősebb kihívás a gazdaság számára, mint a munkanélküliség.

Aláírták a jövő évi bérmegállapodást
Budapest, 2025. december 4. A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára, Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke, Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP Szövetség, KÉSZ) elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök, Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Mészáros Melinda, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke és Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke (b-j) a kormány és a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal közötti, jövő évi bérmegállapodás aláírásán a Karmelita kolostorban 2025. december 4-én. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Jelezte: jelenleg 65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Még így is marad 20-30 ezer olyan betöltetlen állás, amire egyelőre nem enged be a kormány külföldről vendégmunkásokat - tette hozzá.

"Abban reménykedünk, hogy Magyarországról tudjuk még ezt a 30 ezer helyet is föltölteni, tehát mi a foglalkoztatás további növekedésére számítunk" - mondta.

Ugyanakkor rámutatott: hiába vannak munkahelyek, ha az emberek úgy érzik, hogy a munkájukat nem fizetik meg, és az emberek általában úgy gondolják, hogy az elvégzett munkájuk értéke nagyobb annál, mint amennyi bért kapnak érte. Ezért folyamatos bérnyomás alatt élnek a munkaadók és az állam is, amely szintén munkaadóként lép fel - tette hozzá.

Nagyon fontosnak nevezte, hogy a piac Magyarországon elsőbbséget kapjon a bérek meghatározásában. Ezért van az, hogy a minimálbért Magyarországon, bár megtehetné, nem a kormány határozza meg, és ezért törekszik arra lassan húsz éve, hogy mindig a piacon szereplő felek állapodjanak meg a béremelésről - jelezte.

Orbán Viktor megjegyezte: a rémálmai közé tartozik, hogy a munkaadók és a munkavállalók nem tudnak megállapodni egymással, és a végén a kormánynak kell hatalmi szóval eldöntenie, hogy mennyi legyen a minimálbér.

Aláírták a jövő évi bérmegállapodást
Budapest, 2025. december 4. A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a kormány és a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal közötti, jövő évi bérmegállapodás aláírásán a Karmelita kolostorban 2025. december 4-én. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Előállhat még ilyen helyzet a jövőben, ez nem zárható ki, a jogszabályok erre a helyzetre is megnyugtató rendezést írnak elő, de nem egészséges, ha ez így történik - szögezte le.

Hangsúlyozta azt is: Magyarország az elmúlt tizenöt évben minimálbér-növekedésben az EU-átlag háromszorosát hozta. Felidézte, hogy 2010-ben a minimálbér 73 ezer forint volt, a garantált bérminimum pedig 89 ezer forint.

Kiemelte, a magyar gazdaságpolitika elmúlt tizenöt évben kialakított iránya, amely a munkaalapú gazdaság megteremtését szolgálja, fenntartható és fenntartandó.

Ez a megállapodás segít abban, hogy a munkaadók és a munkavállalók is úgy érezzék, a bérszabályozás a kormánytól függetlenül, a piaci viszonyok és a saját döntésük alapján alakult ki, valamint abban is, hogy a kormányt továbbra is el tudják fogadni, nem mint a bérek alakításába beavatkozó közhatalmat, hanem inkább mint gazdaságpolitikai partnert - jegyezte meg.

A minimálbér és a garantált bérminimum összegei Magyarországon (2011-2026)
Az adott év január 1-jén érvényes bruttó minimálbérek (Ft/hó)

A miniszterelnök leszögezte:

semmilyen kormányzati gazdaságpolitika nem lehet sikeres, ha azt nem támogatják a munkaadók és a munkavállalók. És az, hogy Magyarországon ma egy kifejezetten piacbarát, vállalkozásbarát, teljesítményelvű gazdaságpolitika van, csak azért lehetséges, mert a kormányt ezekben a célkitűzéseiben mind a munkaadók, mind a munkavállalók támogatják

- mondta.

Minden esély megvan arra, hogy jó pályán tudjuk tartani a magyar gazdaságot - összegzett Orbán Viktor.


Borítókép: Budapest, 2025. december 4. A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára, Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke, Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP Szövetség, KÉSZ) elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök, Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Mészáros Melinda, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke és Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke (b-j) a kormány és a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal közötti, jövő évi bérmegállapodás aláírásán a Karmelita kolostorban 2025. december 4-én. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Orbán Viktor
minimálbér
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!

Jónak lenni jó! 2025

Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!

 

Az adományvonal száma: 1358

 

A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.