2025. december 5., péntek 13:13

Áder János: el lehet ismerni a másik teljesítményét

"El lehet ismerni a másik teljesítményét, nem esik le a gyűrű az ember ujjáról" - mondta Áder János volt köztársasági elnök a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségén (Matehetsz) keresztül általa támogatott hátrányos helyzetű fiatalokkal szervezett adventi találkozón pénteken Budapesten.

Áder János a Magyar Zene Házában rendezett élményprogramon úgy fogalmazott: lehet segíteni, támogatni a másikat, nem kell örökösen riválist látni a másikban. Szavai szerint, ha az ember ekként viszonyul a másikhoz, akkor ez előbb vagy utóbb biztos, hogy viszonzásra talál.

A volt köztársasági elnök kiemelte: amiért a Matehetsz keretében támogatott fiatalok ösztöndíjban részesülnek, az a a tehetség, a teljesítmény, a megbecsülés és a barátság.

Áder János két zeneszerző, Mozart és Haydn példáját felidézve elmondta: Haydn 25 évvel volt idősebb Mozartnál, ezért sokan gondolhatták, hogy a mester nem fogadta jó szívvel a feltörekvő Mozartot, ő pedig talán kicsit irigy lehetett a mester sikereire. "De nem így volt. A korkülönbség ellenére komoly barátság fűzte össze a két kiváló zeneszerzőt. Nem rivalizálás, féltékenység jellemezte kettőjük kapcsolatát, hanem a kölcsönös tisztelet, a másik teljesítményének elismerése, adott esetben a munkájának segítése" - magyarázta, megjegyezve: a két barát több alkalommal együtt is lépett fel.

A volt köztársasági elnök azt kívánta a jelen lévő ösztöndíjasoknak, hogy a következő években is legyenek segítőik, támogatóik, akik elismerik az eredményeiket és teljesítményüket, valamint akik további ösztönzést, bátorítást, támogatást adnak ahhoz, hogy a céljaikat elérjék.

Bajor Péter, a Matehetsz ügyvezető elnöke azzal köszöntötte a fiatalokat: nem kell bonyolultan gondolkodni ahhoz, hogy a rossz érzéseink elmúljanak, a közérzetünk javuljon. "A felhők fölött mindig süt a nap" - mondta, hozzátéve: azt kívánja az ösztöndíjasoknak, érezzék jól magukat ezen a különleges helyen.

Batta András János, a Magyar Zene Háza ügyvezetője köszöntőjében elmondta: az intézmény a Liget projekt keretében jött létre 2022-ben. Emlékeztetett arra, hogy a Városliget régi formájában lepusztult, gazdátlan, elhanyagolt park volt, a Magyar Zene Háza helyén elhagyott romos épületek voltak.

"Világviszonylatban egyedülállóak vagyunk" - jelentette ki, hozzátéve: Európában az utóbbi tíz évben ilyen méretű és ilyen dimenziókkal bíró kulturális beruházás nem volt.


Borítókép: Sárvár, 2025. október 8. Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke fenntarthatósági témájú előadást tart diákoknak a Sárvár Arénában 2025. október 8-án. MTI/Katona Tibor

Áder János
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!

Jónak lenni jó! 2025

Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!

 

Az adományvonal száma: 1358

 

A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.