A remény erejére és a béke értékére hívták fel a figyelmet a kecskeméti háborúellenes gyűlésen
A remény erejére és a béke értékére hívták fel a figyelmet a Digitális Polgári Körök (DPK) háborúellenes gyűlésének felszólalói szombaton Kecskeméten.
Az eseményen Szabó Zsófia DPK-nagykövet felidézte, hogy kisfiának arról beszélt, "hálát kell adniuk, hogy Magyarországon béke van, amit meg is kell tartani". Tápai Szabina EHF Kupa-győztes kézilabdázó, háromgyermekes édesanya erre reagálva elmondta, hogy számos helyen élt a világban, de Magyarországon biztonságban érzik magukat, és "az otthon neki itthon van".
Rákay Philip producer, DPK-nagykövet szerint "az orvosok a béke hídjai", és felidézte, hogy a szomszédban zajló háborúban a becslések szerint nagyjából egymillió embert senki nem tudott megmenteni.
Óváry Csaba, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főigazgatója szerint a munkájuk és a béke szorosan összetartozik. Az orvosok életet adnak, időnként életet mentenek vagy egészségben eltöltött éveket igyekeznek nyújtani - fogalmazott, hozzátéve, hogy a béke számukra azt jelenti, hogy nap mint nap tudásuk legjavát tudják nyújtani. "Az egészségügyben nemcsak gyógyítani kell, de tudni kell reményt adni, és visszaállítani a jövőbe vetett bizalmat" - tette hozzá.
Cseke Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója szerint a remény az egyik legnagyobb lehetősége a magyaroknak, mert bármilyen nehéz helyzetben is voltunk vagy vagyunk, a remény erőt és biztonságot ad, fényt és utat mutat
- fogalmazott, kifejtve, hogy "azt sugallja, nem kell félnünk, hiszen együtt bátrak és erősek vagyunk" - tette hozzá.
Fekete Rajmund történész, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója úgy vélte, az, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke Donald Trump lett, azt jelenti, hogy Magyarország a békepolitikájában reális esélyt és nagyon erős szövetségest kapott.
Mint kifejtette: semmi mást nem akar az ország, mint megtartani a kultúráját, a vallási hagyományait, a történelmét, a család fontosságát, és ezért "nem tűrjük el, hogy kívülről beleszóljanak abba, hogy hogyan éljük az életünket, hogyan neveljük a gyermekeinket vagy hogyan csináljuk a politikánkat" - húzta alá.
A történész szerint ez mind abból fakad, hogy Magyarország 1100 éves története során "birodalmak jöttek és mentek a fejünk fölött, de mindenkit túléltünk". És azért éltük túl, mert mindvégig hűek maradtunk önmagunkhoz, nemzeti szuverenitásunkhoz, amelynek a krédója ma is ugyanaz, mint a 19. század közepe óta, hogy "éljen a magyar szabadság, éljen a haza"
- tette hozzá.
Takácsné Stalter Judit, Császártöltés polgármestere felidézte, hogy településük megszenvedte a XX. század eseményeit. A háború és annak következményei, a málenkij robotra kitelepítés gyakorlatilag megfelezték Császártöltés lakosságát. Mint kifejtette: a tragédiák okozta lelki sérülések - a meghurcolás, a fájdalom vagy a félelem - életük végéig elkísérte a császártöltésieket.
A polgármester véleménye szerint a szülőknek, a pedagógusoknak és mindazoknak, akik ismerik a történelemnek ezt a szörnyű időszakát kötelességük továbbadni a gyerekeknek, hogy tudjanak róla a fiatalok, és amikor dönteni kell, akkor ezt ne felejtsék el.
Bán János író, Kecskemét kulturális alpolgármestere szerint "a Hunyadiak gondolati és szellemi örököseiként" ugyanúgy hiszünk abban, hogy meg kell védeni ezt a hazát, meg kell őrizni a hitet - fogalmazott, hozzátéve, hogy "Istennek hála vannak példáink a történelemből arra, hogy ezt a legnehezebb körülmények között is meg lehet tenni" - húzta alá.
Mint kifejtette:
a karácsony közeledtével a békét és a békességet várhatjuk, és bízhatunk benne, hogy nemzetünkben egy kicsit csitulnak az indulatok - mondta, kifejtve, hogy ugyanakkor "nehéz küzdelmek várnak ránk".
Reményét fejezte ki, hogy "egy év múlva környezetükben, a szomszédainkban is béke lesz, csitulni fognak a fegyverek" - fogalmazott.
Farkas-Wodring Kata kiskunhalasi önkormányzati képviselő az ifjúság helyzetéről szólva elmondta, hogy a fiatalok Európában, Magyarországon érezhetik leginkább biztonságban magukat, nincs bevándorlás miatti bizonytalanság. Fontosnak tartotta továbbá, hogy aki szeretne, az talál magának munkahelyet.
Ballus Tivadar szerint a fiataloknak lehetőségük van arra például, hogy nyaranta beutazzák az országot akár 2000 forintért és bármelyik fesztiválra biztonságban eljuthassanak. Emellett támogatják céljaik elérését egyebek mellett a 25 év alattiak szja-mentességével.
Borítókép: Kecskemét, 2025. december 6. Bán János, Kecskemét alpolgármestere, Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója, Szabó Zsófia színésznő, moderátor, Takácsné Stalter Judit, Császártöltés polgármestere és Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója (b-j) a digitális polgári körök által szervezett háborúellenes gyűlésen tartott pódiumbeszélgetésen Kecskeméten 2025. december 6-án. MTI/Máthé Zoltán
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Jónak lenni jó! 2025
Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!
Az adományvonal száma: 1358
A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.