2025. december 24., szerda 10:13

Először mutat be misét szenteste XIV. Leó pápa

Első alkalommal mutatja be XIV. Leó pápa a december 24-i esti misét: XIV. Leó pápa elődeihez képest későbbi időpontban kezdi a szertartást a Szent Péter-bazilikában, ahol első alkalommal tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.

A szenteste bemutatott mise a hagyomány szerint a Szent Péter-bazilika bejáratánál indul, és a karácsonyt hírül adó, latin nyelvű Kalenda-énekkel veszi kezdetét.

A bazilika főoltáránál jászolban elhelyezett gyermek Jézus-szobrot lepel borítja, amelyet a szertartás elején felemelnek. A kontinenseket képviselő gyerekek virágokat helyeznek Jézuska jászlához. Felnőtt hívők pedig adományokat visznek az oltárhoz. A mise végén a pápa a gyerekek kíséretében a bazilikában épített betlehembe fekteti a Jézuska szobrot.

A májusban pápává választott XIV. Leó első alkalommal vezeti a karácsonyi ünnepeket. Újdonságnak számít, hogy a misét megelőző szertartás 21 óra 40 perctől kezdődik, majd a mise tíz órától.

XVI. Benedek pápasága alatt a december 24-i esti mise fél tízkor kezdődött, Ferenc pápa pedig 2020-tól este fél nyolctól mutatta be.

Szokásnak számít, hogy szenteste különböző nyelveken mondanak imát és fohászokat: az idén arabul az egyházért, angolul a kormányzókért, igbo nyelven a szentév alatt irgalmasságot és bűnbocsánatot nyert emberekért, portugálul az egyházi hivatást választó nőkért imádkoznak, tagalog nyelven pedig a népekért.

Az igbo nyelvet Nigéria dél-keleti térségében, a tagalog, vagy más nevén filippínó nyelvet a Fülöp-szigeteken beszélik. Ez az első alkalom, hogy a Vatikánban ezt a két nyelvet szertartáson használják. II. János Pál időszakára volt jellemző, hogy kevésbé ismert nyelvek szólaltak meg a kereszténység központjában.

Ferenc pápa 2015-ben tett apostoli látogatást a Fülöp-szigeteken, a Vatikán korábbi bejelentése szerint pedig XIV. Leó következő külföldi útja Afrikába vezethet. A két nyelv az egyre több hívővel bíró ázsiai és afrikai katolikus egyházat képviseli.

Várakozás előzi meg XIV. Leó december 24-i pápa homíliáját.

Az idősebb és az utóbbi években beteg Ferenc pápa nem mutatta be a december 25-i délelőtt tíz órás ünnepi misét, amelyet XIV. Leó pápa bemutat a Szent Péter-bazilikában, majd délben a bazilika központi lodzsájáról elmondja karácsonyi üzenetét, amelyet a Róma városának és a világnak szóló, latin nyelvű Urbi et Orbi áldás követ.

A mindenkori pápa karácsonyi üzenete fel szokta sorolni a világ háborúk, szenvedés dúlta részeit. Ez lesz XIV. Leó első ünnepi üzenete, így tartalma újdonságokat tartalmazhat. A Vatikán egyelőre nem közölte, hogy a pápa felújítja-e azt a szokást, hogy karácsonykor a népeket egyenként köszönti, amit Ferenc pápa 2013-ban eltörölt.

Az esős idő ellenére a Vatikán számításai szerint hívők és turisták tömege kíséri XIV. Leó első karácsonyát. A legtöbb embert december 25-én várják: a Szent Péter tér környékéről kitiltották a járműforgalmat. Az Angyalvártól a Szent Péter térig vezető sugárúton több biztonsági ellenőrzőpontot állítottak fel.

XIV. Leó pápa most karácsonykor zárja le a Ferenc pápától tavaly december 24-én elindított jubileumi szentévet.

December 25-től egymás után lezárják a pápai bazilikák szentkapuit. December 25-én a Santa Maria Maggiore-bazilika lesz az első, majd a Szent Pál és a lateráni Szent János bazilika következik. Utolsóként XIV. Leó pápa vízkereszt napján, január 6-án a Szent Péter-bazilika szent kapuját csukja be ünnepélyes szertartással.


Borítókép: Vatikánváros, 2025. december 21. XIV. Leó pápa Úrangyala (Angelus) imádságát mondja a vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakából 2025. december 21-én. MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

XIV. Leó pápa
vallás
Vatikán
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!