OKF: december 24-én 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség
Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.
A tájékoztatás szerint 47 esetben tűzhöz riasztották a tűzoltókat, ebből 30 lakóházat érintett.
Emellett 132 alkalommal műszaki mentést igénylő helyzethez riasztották őket, hét esetben szén-monoxid, két alkalommal pedig állatmentés miatt volt szükség a tűzoltókra.
A nap tűzeseteiben egy ember vesztette életét, egy idős nő Hajdúszováton, a József Attila utcában.
Mint írták: több közlekedési balesetnél is szükség volt a tűzoltókra: Algyőnél, a 47-es főúton, az M5-ös autópályán Táborfalva térségében, Győr és Győrújbarát között illetve Szadán.
A tájékoztatásban az OKF kitért arra is:
23 esetben hívták a tűzoltókat olyan idős, vagy beteg egyedül élő emberekhez, akik napok óta nem adtak magukról életjelet, vagy az otthonukban elestek és nem tudtak egyedül felkelni.
Az ilyen esetek megelőzése érdekében a közlemény szerint érdemes jobban odafigyelni az egyedül élő idősekre, baj esetén hívható a 112-es segélyhívó szám.
Borítókép: Budapest, 2025. december 18. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adventi tűzmegelőzési bemutatója a kelenföldi buszpályaudvaron 2025. december 18-án. A tűzoltók bemutatták, milyen gyorsan ég ki egy szobának berendezett konténer az adventi koszorún felügyelet nélkül hagyott égő gyertya miatt. MTI/Hatházi Tamás
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Kapcsolódó cikkek
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Legfrissebb hírek
Vizes Eb - Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 méteres gyorsúszásban
20 perceVizes Eb - Jackl Vivien negyedik 400 méteres vegyesúszásban
26 perceBaleset miatt torlódik a forgalom az M1-esen Tatabányánál
30 perceKl-selejtező - Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen
45 perceCsütörtökön kezdődik a Bőköz Fesztivál Dél-Baranyában
49 perceVizes Eb - Milák, Kós és Pádár is döntős
51 perceKonzuli Szolgálat
Telefon: 458-1000
Konzuli és Állampolgársági Főosztály hivatali szerveknek:
konz@mfa.gov.hu
Konzuli tájékoztatás magánszemélyeknek:
taj.konz@mfa.gov.hu
Egészségügyi információk
Lelki elsősegély
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!