2026. január 15., csütörtök 23:07

Műkorcsolya Eb - Bronzérmes a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros

Bronzérmet nyert a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros a sheffieldi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon.

Az orosz születésű korcsolyázók alkotta kettős szerdán a rövid programjával harmadik volt úgy, hogy az eddigi legmagasabb pontszámát kapta Michael Jackson Earth Song című dalára előadott, harmonikusan kivitelezett produkciójára. A helyezésének megfelelően csütörtökön is az utolsó csoportban szerepelt, utána már csak a címvédő német Minerva Fabienne Hase, Nikita Volodin páros, végül pedig az előző két Eb-n ezüst- és bronzérmes Anasztaszija Metelkina, Luka Berulava georgiai kettős következett.

A kűr - Ursine Vulpine Without you című számára - összességében jól sikerült. Látványos és magas volt az elején a pörgetett emelés, az ugrássort is hiba nélkül mutatták be, majd a dobott tripla flipet is. A következő ugrásnál Pavlova bizonytalanul érkezett le és rövid időre nem volt meg az összhang a két korcsolyázó között, de a program vége kifejezetten szép lett.

Metelkina és Berulava nagy fölénnyel győzött, Hase és Volodin végzett másodikként úgy, hogy a kűrben Pavlováék jobbak voltak náluk.

Az ötkarikás kvótával rendelkező Pavlova és Sviatchenko párosa évek óta a világ élmezőnyébe tartozik, azonban dobogóra ezt megelőzően még nem sikerült felállnia világversenyen, ugyanis a 2024-es világ- és az előző két Európa-bajnokságon egyformán negyedikként zárt.

Pavlováék sikerével 22 évvel Sebestyén Júlia budapesti diadala után lett ismét magyar érmes műkorcsolya Európa-bajnokságokon, párosban pedig Nagy Marianne és Nagy László 1957-es ezüstérmét követően került újra magyar egység a legjobb három közé.

Eredmények:

páros, Európa-bajnok:

-----------------------

Anasztaszija Metelkina, Luka Berulava (Georgia) 215,76 pont

2. Minerva Fabienne Hase, Nikita Volodin (Németország) 203,87

3. Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei (Magyarország) 202,56

korábban:

férfiak, élcsoport a rövid program után:

----------------------------------------

1. Nika Egadze (Georgia) 91,28 pont

2. Aleksandr Selevko (Észtország) 88,71

3. Mihhail Selevko (Észtország) 88,28


Borítókép: Sheffield, 2026. január 14. A magyar színekben szereplő Pavlova Maria és Sviatchenko Alexei a rövid programját mutatja be a párosok versenyében, a sheffieldi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon 2026. január 14-én. MTI/EPA/Neil Hall

műkorcsolya
Európa-bajnokság
Nagy-Britannia
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!