Szijjártó Péter: újabb magyar állampolgárt engedtek ki a börtönből Venezuelában
Újabb magyar állampolgárt engedtek ki a börtönből Venezuelában, akinek kiszabadításán a kormány szorosan együtt dolgozott a caracasi holland konzulátussal és az amerikai hatóságokkal is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról tájékoztatott, hogy a venezuelai hatóságok, a magyar tiszteletbeli konzul jelenlétében, újabb magyar állampolgárt helyeztek szabadlábra, egy nőt, akit korábban egy kutatóhajó nemzetközi legénységének tagjaként tartóztattak le.
"Kiszabadítása érdekében szorosan együtt dolgoztunk a helyi holland konzulátussal, és a caracasi akciójuk óta az amerikaiakkal is. Ezek az erőfeszítések most beértek (…) A magyar hölgy már szabadlábon van, biztonságban van, a caracasi tiszteletbeli konzulunk is vele van, a hazatérését már szervezzük" - közölte.
Szijjártó Péter megjegyezte, hogy így a három fogva tartott magyar állampolgár közül kettő már kiszabadult, viszont egy még börtönben van, de az ő hazajuttatásáért is megteszik a szükséges erőfeszítéseket.
"Köszönettel tartozunk a holland kollégáknak ott helyben, akikkel tiszteletbeli konzulunk folyamatosan együtt dolgozott a szabadítás érdekében, és köszönjük az amerikaiaknak is, akikkel caracasi akciójuk óta folyamatosan kapcsolatban vagyunk a Venezuelában bebörtönzött magyar állampolgárok kiszabadítása érdekében" - húzta alá.
Borítókép: Budapest, 2026. január 12. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Remigijus Zemaitaitis litván parlamenti képviselővel, a Nemuno Ausra párt elnökével tartott közös sajtótájékoztatón Budapesten 2026. január 12-én. MTI/Szigetváry Zsolt
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Legfrissebb hírek
Hőség - Agroinform: egyre fontosabb feladat az erdőgazdálkodásban a mesterséges vízlelőhelyek fenntartása
12 perceBaranyában is megjelent az afrikai sertéspestis
15 perceA Magyar Nemzeti Bank dokumentumokat adott át az Ügyészség részére
21 perceMegdőlt a legalacsonyabb vízállás rekordja a Maroson Makónál
26 perceMagyar Péter a Duna vízszintjének emelésén dolgozó szervezetek képviselőivel számolt be a munkálatokról Paksnál
27 perceNövekvő árbevétel mellett csökkent a Waberer's üzemi eredménye a második negyedévben
37 perceKonzuli Szolgálat
Telefon: 458-1000
Konzuli és Állampolgársági Főosztály hivatali szerveknek:
konz@mfa.gov.hu
Konzuli tájékoztatás magánszemélyeknek:
taj.konz@mfa.gov.hu
Egészségügyi információk
Lelki elsősegély
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!