Donald Trump: az Egyesült Államok mindent elért, amit Grönlanddal kapcsolatban célként kitűzött
Az Egyesült Államok mindent elért, amit Grönlanddal kapcsolatban célként kitűzött - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Davosban.
Az elnök a világgazdasági fórum helyszínén a Fox Business gazdasági televíziónak a Grönlandról született megállapodástervezetet értékelve kifejtette: célját úgy érte el, hogy az az Egyesült Államoknak nem jelent költséget.
"Mindent megkapunk, amit akartunk, teljes biztonságot, teljes hozzáférést mindenhez" - fogalmazott Donald Trump és hozzátette, hogy a Grönlandra vonatkozó amerikai jogok közé tartozhat a jövőben, hogy bármennyi katonai bázist és mindenfajta eszközt telepíthet a szigetre.
Az elnök hangsúlyozta, hogy Grönland integráns részét képezi majd az amerikai rakétavédelmi rendszernek, az úgynevezett "Aranykupolának" (Golden Dome). Kifejtette, hogy a hatalmas sarkvidéki sziget segítségével válhat teljessé az Egyesült Államok területének rakétavédelme.
Az elnök elmondta, hogy a Grönlandra vonatkozó egyezség részleteit még ki kell dolgozni, de a végső megállapodásnak nem lesz időkorlátja.
Trump egyben megismételte, hogy az Egyesült Államok védelmi költségvetése 2027-ben 1500 milliárd dollárra emelkedik, aminek fedezetét a vámokból érkező bevétel adja.
Az elnök az európai partnerekkel fennálló viszonnyal kapcsolatban és az őt grönlandi tervei miatt ért nyugat-európai kritikákra reagálva úgy fogalmazott, hogy "jól kijövünk egymással, de mindig volt egy vitám arról, hogy mi mindig ott leszünk számukra, de vajon ők ott lesznek-e számunkra", majd hozzátette, hogy a kapcsolatoknak "kölcsönöseknek" kell lenniük.
Trump a megállapítást megismételte a NATO szövetségesi viszonyrendszerrel kapcsolatban, megjegyezve, hogy a szervezet költségeinek nagy részét a múltban az Egyesült Államok fedezte. "Mindig mondtam, hogy vajon ott lesznek-e, ha valaha is szükségünk lesz rájuk? Ebben nem vagyok biztos" - fogalmazott az amerikai elnök Davosban.
Borítókép: Davos, 2026. január 22. Donald Trump amerikai elnök beszél az általa kezdeményezett Béketanács alapokmányának aláírása előtt az 56. Világgazdasági Fórumon a svájci Davosban 2026. január 22-én. A január 23-ig tartó rendezvény mottója: A párbeszéd szelleme. MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Kapcsolódó cikkek
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Legfrissebb hírek
OGY - Az Országgyűlés államfővé választhatja Baka Andrást
1 órájaGKI: a gazdasági növekedéshez a keresletélénkítés helyett versenyképes kapacitásokat kell teremteni
3 órájaAz Egyesült Államok már 175 ezer vízumot vont vissza a feltételek megsértése és bűncselekmények elkövetése miatt
6 órájaOGY - Krónika 12. rész (költségvetés, rendészeti feladatellátás)
8 órájaAtlétikai Eb - Urbán Zita döntőbe jutott 3000 méter akadályon
9 órájaAtlétikai Eb - Takács egyetlen századdal lemaradt a döntőről 100 méteren
9 órájaKonzuli Szolgálat
Telefon: 458-1000
Konzuli és Állampolgársági Főosztály hivatali szerveknek:
konz@mfa.gov.hu
Konzuli tájékoztatás magánszemélyeknek:
taj.konz@mfa.gov.hu
Egészségügyi információk
Lelki elsősegély
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!