Szijjártó Péter: Magyarországon a válságok közepette is sikeresnek bizonyult a patrióta politika
Magyarországon a válságok közepette is sikeresnek bizonyult a patrióta politika, amely szembemegy az európai fősodorral, és amelynek a lényege röviden, hogy nemet mondanak a háborúra, a migrációra és a genderideológiára - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bangkokban.
A minisztérium közlése szerint a tárcavezető arról számolt be a Thai Kereskedelmi Kamara Egyetemének rendezvényén, hogy hatalmas változások zajlanak napjainkban, egy új világrend van kialakulóban, amelyben a biztonság és a stabilitás jelentősége rendkívül felértékelődött.
Rámutatott, hogy az utóbbi másfél évtizedben Európa válságból válságba sodródott, kezdve a pénzügyi összeomlással, az illegális migránsok áradatával, a koronavírus-járvánnyal, majd 2022-ben kirobbant az ukrajnai háború.
Hangsúlyozta, hogy ezekben a krízisekben az közös, hogy az Európai Unió képtelen volt rájuk megfelelő válaszokat adni. Erre példaként hozta fel a migrációs válságot, amikor is főként Németország a kontinens biztonságának megóvása helyett azt hirdette meg, hogy "mindenki jöhet", aminek következtében mára párhuzamos társadalmak jöttek létre és felerősödött a terrorfenyegetettség.
"A Covid esetén az Európai Bizottság jelenlegi elnöke sms-ekben rendelt vakcinákat a Pfizertől, amelyek vagy meg sem érkeztek, vagy túl későn jutottak el Európába. És a háború kapcsán pedig Európa ahelyett, hogy elszigetelte volna a konfliktust, lényegében globalizálta azt" - sorolta.
"Az EU azért volt képtelen kezelni ezt a négy válságot, mivel a brüsszeli vezetés mindent túlideologizált. (…) Márpedig ha gyakorlati kérdéseket ideológiai alapon közelítünk meg, akkor nyilvánvaló, hogy nem találunk megoldást" - fűzte hozzá.
Szijjártó Péter az előadásában kifejtette, hogy Magyarország ezzel szemben teljesen más irányba indult el.
"Egy patrióta, konzervatív politikai stratégiát képviselünk, amely szembemegy az európai fősodorral. Az európai fősodor jelenleg egy agresszív liberális irányzat, ami zárójelbe teszi a nemzeti hovatartozást, az örökséget, a valláshoz kötődést, és alapvetően egy internacionalista, globalista és liberális irányzatot képvisel"
- fogalmazott.
"De ezzel szemben Magyarország egy kifejezetten patrióta politikai stratégiát folytat. Ha nagyon röviden kell összefoglalni, akkor azt mondanám: nemet mondunk a háborúra, nemet mondunk a migrációra, és nemet mondunk a genderideológiára" - folytatta.
Majd emlékeztetett rá, hogy hazánk az egyetlen NATO- és EU-tagállam, amely nem szállított fegyvereket Ukrajnának, amely nem vett részt a háború finanszírozásában, és mindvégig nyitva tartotta a párbeszéd csatornáit Oroszországgal.
"A migráció kapcsán kerítést építettünk a határainkon, megerősítettük a határőrizetet, s nem engedünk be egy illegális migránst sem Magyarország területére (…) A genderkérdésben is világos az álláspontunk. Magyarország alaptörvénye szerint a család anyából, apából és gyerekekből áll; az anya nő, az apa férfi. Az ember vagy férfinak, vagy nőnek születik, másik lehetőség nincsen. Ez a nemzetközi liberális fősodort szintén feldühíti, de mi konzervatív társadalom vagyunk, és így gondolkodunk"
- jelentette ki.
A miniszter arra is kitért, hogy Magyarországon a krízisek közepette is sikeresnek bizonyult ez a patrióta politika, amit jól mutat, hogy ma egymillióval többen dolgoznak az országban, mint tíz éve, s Európában itt a legalacsonyabbak a munkát terhelő adók.
Felszólalt a világ ismételt blokkosodása ellen is, és megjegyezte, hogy Magyarország a keleti és a nyugati vállalatok fontos találkozási pontjává vált, ennek nyomán pedig a nehézségek dacára az utóbbi négy év volt a gazdaságtörténet legsikeresebb időszaka a beruházások szempontjából.
"A jelenlegi turbulens időszakban, amikor új világrend alakul, a stratégiánk az, hogy a világ négy hatalmi központja érdekelt legyen Magyarország sikerében, legalábbis ne legyen érdekelt a kudarcában. Közép-Európából nézve ezek Washington, Moszkva, Peking és Ankara. Ezt sikerült elérnünk. Jelenleg a magyar miniszterelnök az egyetlen európai vezető, aki egyszerre ápol jó kapcsolatot az amerikai, az orosz, a kínai és a török elnökkel"
- vélekedett.
Illetve leszögezte, hogy az EU ezzel szemben elszigetelte magát a világpolitika legfontosabb szereplőitől, így az Egyesült Államoktól, Kínától és Oroszországtól is.
Végül érintette a kétoldalú kapcsolatokat is, és üdvözölte, hogy a magyar-thai kereskedelmi forgalom az elmúlt tíz évben ötven százalékkal bővült. Megerősítette, hogy tárgyalnak a közvetlen Budapest-Bangkok légijárat indításáról is, és bejelentette, hogy megállapodás született, amelynek értelmében évi negyven thai hallgató tanulhat ezentúl ösztöndíjjal a hazai egyetemeken.
Borítókép: Budapest, 2026. január 22. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jindrich Rajchllel, a cseh képviselőház védelmi bizottságának alelnökével, a cseh Jog, Tisztelet, Szakértelem (Právo Respekt Odbornost, PRO) párt elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2026. január 22-én. MTI/Kovács Attila
