Frissült
Videó
2026. február 5., csütörtök 10:54

Gulyás Gergely: a kormány három olyan ukrán katonai vezetőt tiltott ki, aki a kényszersorozásért felelős

A kormány három olyan ukrán katonai vezetőt tiltott ki, aki a kényszersorozásért felelős - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

Kormányinfó
Budapest, 2026. február 5. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2026. február 5-én. MTI/Purger Tamás

Gulyás Gergely elmondta, a kormány szomorúan vette tudomásul, hogy folytatódik a kényszersorozás Kárpátalján. A miniszter az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására hívta fel az ukrán hatóságok figyelmét a kormány nevében.

Emlékeztetett arra, hogy "tavaly Sebestyén József honfitársunk halt bele a kényszersorozásba", most pedig egy szívbeteg, az ukrán sorozóbizottságok által is többször alkalmatlannak nyilvánított magyar ember lett áldozata ennek.

Ez egy megtámadott, háborúban álló országban is elfogadhatatlan - hangsúlyozta, jelezve: a magyar kormány "különösen kényes" arra, ha a kárpátaljai magyarság jogait veszik semmibe.

Elmondta, döntöttek három olyan katonai vezető kitiltásáról, aki a kényszersorozásért felelős. Az európai normákkal is ellentétes az, ami történt, ezért a schengeni övezetből történő kitiltásokat is elrendelete a kormány - közölte.

Gulyás Gergely rámutatott:

"ezt az Ukrajnát akarják már 2027-ben beléptetni az Európai Unióba", nekik akar az EU több ütemben összesen 1500 milliárdos támogatást adni, amit hitelnek próbálnak meg álcázni. Ezért is kiemelt fontosságú a nemzeti petíció

- tette hozzá.

A miniszter közölte, a magyar álláspont mindig is egyértelmű volt: Magyarország elítélte az orosz támadást, befogadta az Ukrajnából menekülőket, humanitárius segítséget nyújtott. De az is mindig világos volt , hogy Magyarország a béke pártján áll, a lehető leggyorsabban tűzszünetet és békét akar Ukrajnában.

Világossá tettük azt is, hogy ez "nem a mi háborúnk, nem vagyunk hajlandóak katonákat és fegyvereket küldeni és nem fizetünk Ukrajnáért"

- fogalmazott.

Úgy összegzett, mindezt az európai politikában érvényesíteni kell és az ehhez szükséges erős felhatalmazást a nemzeti petíció és a választás adhatja majd meg.

Kormányinfó
Budapest, 2026. február 5. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2026. február 5-én. MTI/Purger Tamás

Gulyás Gergely felhívta arra is a figyelmet, több millió családhoz érkezik a napokban magasabb fizetés a januári bérek utalásával.

Elmondta, a minimálbéremelés, a közszféra béremelése, családi adókedvezmények emelése és további adómentességek is hatályba léptek. Emlékeztetett arra, hogy a kormány kétszer ötven százalékkal emelte meg, azaz megduplázta a családi adókedvezményt: tavaly július 1-jével, illetve idén január 1-jével. Közölte azt is, a háromgyerekes édesanyáknak tavaly novembertől, a 40 év alatti kétgyermekes édesanyáknak pedig 2026 év elejétől nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük.

Értékelése szerint világos rendszer ad ki a szabályozás: 25 év alatt senkinek nem kell szja-t fizetnie, ahogy a 30 év alatti egygyermekes édesanyáknak sem, a 40 év alatti kétgyermekes anyák sem fizetnek szja-t, míg a három- vagy többgyermekes édesanyák egyáltalán nem fizetnek személyi jövedelemadót.

Hozzátette,

a céljuk az, amit meg is fognak valósítani, hogy jövő évtől az 50 év alatti kétgyermekes édesanyák se fizessenek szja-t, majd a későbbiekben a 60 év alattiak sem, és a végül egyetlen kétgyermekes anya sem fizet majd szja-t.

Gulyás Gergely kitért arra, hogy a minimálbér 322 ezer forintra emelkedett. Ez a 16. legmagasabb minimálbér az EU-ban - mutatott rá.

Kifejtette, a minimálbérrel kapcsolatos statisztikák ugyanakkor nem adnak valós képet, mert Magyarországon kétszintű minimálbér van, míg az országok nagy többségében ez nem így van. Magyarországon a garantált bérminimumot kell figyelembe venni, az ugyanis 700 ezer emberre, míg a minimálbér alig több mint 200 ezer emberre vonatkozik - részletezte, közölve azt is, a garantált bérminimumot figyelembe véve Magyarország jobban áll a statisztikában.

Szólt arról is, januártól átlagosan 10 százalékkal nőtt a tanárok, óvodapedagógusok bére, így az átlagkeresetük 936 ezer forintra nőtt, vagyis ebben a ciklusban több mint megduplázták a tanári béreket. A kulturális, szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók 15 százalékos béremelése egy fontos, bár önmagában nem elegendő lépés, amelyet a jövőben folytatni kell - tette hozzá.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a közszféra dolgozóinak rendelkezésére álló egymillió forintos otthontámogatást közel 150 ezren igényelték eddig.

Már 75 ezren nyújtottak be pályázatot az otthoni energiatároló programra - közölte a miniszter, jelezve, hogy a kormány meg fogja emelni az eredetileg 100 milliárdos program keretösszegét.

Hozzátette: a pályázati időszak lezárultával, március 15. után döntenek a támogatási keret emelésének összegéről.

Hangsúlyozta:

a 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatással a kormány célja, hogy minél többen legyenek képesek nemcsak termelni, hanem tárolni is a napenergiát, és ennek köszönhetően érdemben tovább csökkentsék a családok energiakiadásait

- mondta a miniszter.

Bejelentette, péntektől kézbesíti a postás a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első részletét.

Gulyás Gergely elmondta: azoknak a nyugdíjasoknak, akik banki átutalást kértek, február 12-én utalják a február havi nyugdíjat, egy nappal később pedig a 13. havit és a 14. havi nyugdíj első részletét.

Kormányinfó
Budapest, 2026. február 5. Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2026. február 5-én. MTI/Purger Tamás

Vitályos Eszter kormányszóvivő tájékoztatott: az elmúlt héten több mint 43 milliárd forint összegben adtak át beruházásokat Magyarországon.

Számos gazdaságfejlesztési beruházás valósult meg - mondta, kiemelve ezek közül a 100 százalékban magyar tulajdonú, zöldség-gyümölcs gyorsfagyasztással foglalkozó Agrosprint Zrt. 9 milliárd forintos beruházását, amelyhez a kormány 3,5 milliárd forintos támogatást biztosít. A kapacitásbővítést, digitalizációt és automatizációt célzó fejlesztés a cég két telephelyen, Karcagon és Nyírlugoson valósult meg.

A kormányszóvivő elmondta: száz új munkahelyet teremtett a BioTech USA legújabb, mintegy 9,5 milliárd forintos beruházási programja. A magyar tulajdonú vállalat Szadán robotizált szeletgyártó üzemet épített, Dunakeszin pedig kapacitásbővítést hajtott végre, amelyhez a kormány 2,9 milliárd forint támogatást nyújtott.

Vitályos Eszter beszámolt arról is: a dél-dunántúli régió versenyképességét növeli a magyar tulajdonú EL-Q Invest Kft. közel 2,5 milliárd forintért építette meg üzemét, ahol magas technológiai színvonalon, zöldenergia felhasználásával károsanyag-kibocsátás nélkül fog 100 százalékos tisztaságú nitrogént előállítani. A kormány 530 millió forint támogatást nyújtott a projekthez, így segítve 16 új munkahely létrejöttét is.

A német tulajdonosi háttérrel rendelkező Körber Hungária Kft. Pécsett bővíti szolgáltató központját, a MAM-Hungária Kft. mintegy 4,5 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházást hajt végre, amelyhez a kormány 870 millió forint támogatást nyújt.

A településfejlesztési beruházások közül kiemelte a kunszentmiklósi új közösségi házat, a sajóvámosi közösségi ház és a tokaji kormányablak felújítását, a Csököly településen megépült új művelődési házat és a karcagi sportcsarnok energetikai korszerűsítését.

Megemlítette, hogy Gyulán felújították a Gál Ferenc Egyetem Egészség és Szociális Tudományi Karának épületét, a szegedi Fodor József Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskolában pedig bemutatóüzemet hoztak létre.

Kormányinfó
Budapest, 2026. február 5. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2026. február 5-én. MTI/Purger Tamás

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta:

tavasszal béremelést kaphatnak a honvédelmi és a rendőrségi alkalmazottak is. Megjegyezte: a fegyverpénz az elkötelezettséget elismerő pluszjuttatás, de a rendvédelmiekkel együtt dolgozók fizetésemelése is fontos.

A szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos keddi kormánydöntésről szólva a miniszter úgy nyilatkozott, az csupán az Alkotmánybíróság döntésének végrehajtását szolgálja.

Megemlítette: minden normális állami működés része a közteherviselés. Hozzátette, senki nem a hozzájárulás kötelező voltáról vagy mértékéről vitatkozik, hanem a befizetés módjáról. Felidézte: Budapest főpolgármestere évek óta napokon belüli csődöt vizionál, holott mindenki érdeke az volna, hogy a főváros tegyen eleget saját kötelezettségeinek, és a városvezetés a viták lehetőségének keresése helyett például az utak állapotával foglalkozzon.

Kérdésre közölte: a kiképzése közben elhunyt kárpátaljai magyar férfi halála ügyében kiutasított ukrán tisztekkel szembeni intézkedés azonnali hatállyal lépett életbe.

Ukrajna uniós csatlakozásáról szólva kiemelte,

amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van, Ukrajna nem tud az EU-hoz csatlakozni. Ezért nem sokat jelent az, hogy a német kancellár nem látja reálisnak az ukrán csatlakozás 2027-es céldátumát - jelezte. Emlékeztetett arra is, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke még a saját elnöki ciklusa lejárta előtt szeretné Ukrajna csatlakozását.

Gulyás Gergely arról beszélt: a Tiszának van egy valós - adóemeléseket tartalmazó, Ukrajna hosszú távú finanszírozását biztosító - programja, amiben Brüsszellel megállapodtak, és "különböző kamuprogramokat a szemfényvesztés kedvéért nyilvánosságra fognak hozni".

Felidézte: a Tisza belső szavazásán a voksolók mintegy háromötöde támogatta Ukrajna uniós csatlakozását, megjegyezve, mind Ukrajna támogatásának, mind a szomszédos állam unióba felvételének tragikus hatása lenne; támogatásuk a teljes uniós költségvetés összegét felemésztené, ráadásul így az ukrán mezőgazdaságot és munkavállalókat is "ráeresztenék" az Európai Unióra.

A háború ára olyan magas, hogy semmilyen felső határ nincsen - fogalmazott Gulyás Gergely, hangsúlyozva, hogy ezért Magyarországnak a béke megteremtésében kell segédkeznie, és mióta az amerikai kormányzat is ezt akarja, "van is kinek segíteni". Sajnos Európa nem ezt választja

- tette hozzá.

Elmondta azt is, nem volt eddig szó arról, hogy a magyar miniszterelnök az uniós miniszterelnökök körében szóba hozza-e a Brüsszel által a közösségi médiában gyakorolt cenzúrát. Leszögezte azonban: elfogadhatatlan az, hogy az Európai Bizottság minden erővel segíti a neki szimpatikus politikai erőket.

Gulyás Gergely elmondta, a Benes-dekrétumok elleni pozsonyi tüntetésről elvezetett felvidéki magyar ügyében a Szijjártó Péter külügyminiszter szlovák kollégájánál hivatalosan is tiltakozott. Hozzátette, a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja a szólásszabadság bármiféle korlátozását.

Emlékeztetett: több ügyvédi irodával is felvették a kapcsolatot annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a felvidéki magyaroknak, akiket a Benes-dekrétumok miatt ért jogsérelem. A dekrétumokkal kapcsolatos szabályozás ellentétes minden európai alkotmánnyal, így a szlovákkal is - jelezte, hozzáfűzve: a dekrétumokhoz kapcsolódó földügyekben is szükség lehet jogi segítségnyújtásra.

Elmondta azt is: az ellen, hogy valaki arra biztatja a szlovákiai magyarokat, hogy szlovák iskolába járassák a gyerekeiket, a magyar kormány annyit tud tenni, hogy a magyar iskolákba járatásra biztassa őket, ehhez pedig támogatást is nyújt.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnökének azon javaslatáról, hogy töröljék el a határon túli magyarok szavazati jogát, a miniszter kijelentett, Dobrev Klára folytatja a Gyurcsány-féle MSZP és DK magyargyűlölő hagyományait.

Az antifa-mozgalomról szólva a miniszter úgy nyilatkozott: minden kultúrországban egyre tisztábban látják, hogy ezek tagjai súlyos cselekményeket követnek el, ezért is helyes, hogy terroristának minősítik ezeket a szervezeteket.

Természetesnek nevezte, hogy ha valaki embereket brutálisan bántalmaz az utcán, az ellen le kell folytatni az eljárást, és ellene súlyos büntetést kell kiszabni. A napokban elítélt antifa-aktivistára kiszabott nyolcéves szankcióról szólva kijelentette: "én a súlyosabb büntetés pártján állnék".

Igennel felelt Gulyás Gergely miniszter arra kérdésre, hogy vannak-e a magyar kormánynak értesülési magyar külképviseleteket érő antifa támadások veszélyéről azután, hogy szerdán a Fővárosi Törvényszék első fokon elítélte az antifa támadások egyik vádlottját. Hozzátette: tudomása szerint kordonokkal védik a berlini magyar követséget.

Azt is mondta: Németország abban a történelmileg indokolt, de súlyos tévedésben van, hogy Németországban szélsőjobboldali veszély van, miközben ma sokkal brutálisabb ott a szélsőbaloldali veszély.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva kiemelte: a törvény világosan meghatározza azoknak a személyeknek a körét, akik nemzetbiztonsági védelem alatt állnak. Ezekben az esetekben a hatóságoknak természetesen az a feladatuk, hogy felderítsék, kik azok, akik megzavarják az ő gyűlésüket, vagy fenyegetőleg lépnek fel velük szemben.

Arról, hogy miért kerültek nyilvánosságra a Lázár János miniszter gyöngyösi rendezvényét megzavarók adatai, Gulyás Gergely azt felelte, ők még sehol nem használták az adatokat, amikor azok megjelentek a sajtóban, először talán a Magyar Nemzetben. Van relevanciája annak, kik mentek oda pénzért és zavarták meg Lázár János gyűlését - jelentette ki, megjegyezve, hogy már azt is tudják, hogy egy, a Tisza Párthoz kötődő ember megbízásából.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter rendzavarásnak minősítette a Lázár János fórumán történteket, mivel szerinte annak célja egy békés politikai rendezvény ellehetetlenítése volt egyértelműen fenyegető fellépéssel.

Felvetették azt, hogy korábban az ellenzéki fórumokat rendszeresen bohócnak öltözött emberek zavarták meg. Gulyás Gergely azt mondta, az nem megzavarása egy rendezvénynek, ha valaki bohócjelmezbe megy el vagy feltart egy táblát, hogy Nem szeretem a Fideszt, ez belefér a véleménynyilvánításba.

Kifejtette, a szabadtéri gyűlések esnek a gyülekezési törvény hatálya alá, és ezeknél kötelezettsége az államnak védelmet biztosítani. Ha ilyet valaki megzavar, akkor bárki kérhet a hatóságoktól segítséget - magyarázta.

Gulyás Gergely nemmel felelt arra kérdésre, hogy Lázár János vagy a kormány tervez-e egyeztetést az Országos Cigány Önkormányzattal.

Azt is mondta: politikai vágyvezérlet kutatásoknak tekintik azokat a közvélemény-kutatási eredményeket, melyek szerint Lázár Jánosnak le kellene mondania.

Egy másik kérdésre a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokkal kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, a szakma "jó része megszűnt létezni", és átadta a helyét a politikai propagandának. Felidézte: a négy évvel ezelőtti előrejelzések a későbbi eredmények alapján "8 és 20 százalék között tévedtek a Fidesz kárára".

Gulyás Gergely reagált arra, a napokban megjelent amerikai jelentésre is, amely szerint az Európai Bizottság megpróbál beavatkozni a tagállamokban zajló választásokba a közösségi média befolyásolásával.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy 2023 előtt az amerikai demokraták is részt vettek a magyar balliberális ellenzék jogellenes finanszírozásában, "a guruló dollárok elsősorban Amerikából jöttek".

Hozzátette, hasonló praktikákat, amelyek a közösségi médiahasználatban a baloldali liberálisokat részesítik előnyben, az Európai Bizottság korábban is alkalmazni próbált. Ez elfogadhatatlan, Brüsszelnek nem szabadna megkísérelnie ilyen beavatkozást - értékelt.

Az egyik áruházlánc magyarországi vezetőjének az árréstop megszüntetését szorgalmazó nyilatkozatára reagálva Gulyás Gergely hangsúlyozta, a kormány szerint bevált ez az intézkedés, mert érdemben, körülbelül egyszázalékos mértékben járult hozzá az infláció csökkentéséhez.

Szerintünk ez egy jó eszköz - mondta, hozzátéve, a multik is készülnek a választásra, és azt remélik, hogy olyan kormány lép hivatalba, amelyik a különadóikat eltörli. Mint mondta, semmi meglepő nem volna abban, hogy a Tisza Párt ezeket a különadókat nem tartaná fenn.

Az Országos Bírói Tanács (OBT) szerdai döntése kapcsán - amelyben a testület nem kívánt foglalkozni a Tisza Párt listáján szereplő bírók ügyével - Gulyás Gergely elmondta, a magyar jogszabályokból, sőt a magyar bíróságok által kialakított gyakorlatból éppen az ellenkezője következik annak, mint amit az OBT mondott.

A magyar gyakorlat az volt, hogy a függetlenség megkérdőjelezhetetlen érték, és még a függetlenség látszatára is minden bírónak vigyáznia kell. Ezen a harmincéves gyakorlaton az OBT átlép, és lehetővé teszi, hogy pártszimpatizáns bírák ítélkezzenek - értékelt.

A Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben felmondott pszichiáterekkel kapcsolatban a miniszter elmondta, az állandó jelleggel ott dolgozó pszichiáterek közül hárman mondtak fel, valamint mentek el olyanok is, akik letették a szakvizsgájukat, továbbá vannak olyanok, akik más okokból távoztak. Azok a számok, amelyek megjelentek a nyilvánosságban, nem mindig felelnek meg a valóságnak - mondta.

Gulyás Gergely azzal kapcsolatban is kapott kérdést, hogy Olekszandra Olijnyikova ukrán teniszező legutóbbi mérkőzésük után nem fogott kezet a Bondár Annával, mert a magyar teniszező az Ukrajna elleni orosz támadás megindulása után részt vett egy szentpétervári tenisztornán. A miniszter leszögezte: a sport szellemével teljesen összeegyeztethetetlen ez a viselkedés.

Az Epstein-ügy magyar szálaira vonatkozó kérdésre Gulyás Gergely azt mondta, "néhány CEU-közeli figurával Epstein tartott kapcsolatot, de azokban az üzenetváltásokban sincs igazából semmi. Meg tán néhány modellel".


Borítókép: Budapest, 2026. február 5. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2026. február 5-én. MTI/Purger Tamás

Gulyás Gergely
Kormányinfó
ukrajnai háború
Ukrajna
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!