Nézőpont Intézet: a magyar választók kétharmada egyetért a fegyverpénz kifizetésével
A magyar választók kétharmada egyetért azzal, hogy a kormány fegyverpénzzel ismeri el a rendvédelmi és honvédelmi állomány munkáját; a kormánypártok szavazóinak 81 százaléka, a Tisza Párt szavazóinak csupán 49 százaléka támogatja a döntést - mondta a Nézőpont Intézet elemzője az intézet legfrissebb közvélemény-kutatását ismertetve az M1 aktuális csatornán szombaton.
Pálfalvi Milán közölte, a kutatás szerint a teljes, felnőtt népesség - kétharmadnak megfelelő - 65 százaléka, a magyar emberek túlnyomó többsége inkább egyetért a fegyverpénz kifizetésével, 29 százaléka inkább nem ért egyet az intézkedéssel, 6 százalék azoknak az aránya, akik nem tudtak vagy nem akartak válaszolni a kérdésre.
Ismertetése szerint a kormánypártokra szavazók vagy a kormánypártokat támogatók körében a támogatottság ennél is nagyobb:
81 százalék azoknak az aránya, akik egyetértenek a döntéssel, és mindössze 15 százalékuk nem ért egyet vele.
Míg az összes párt esetében abszolút többségben vannak azok, akik egyetértenek a fegyverpénz kifizetésével, a Tisza Párt szavazói bázisa kivételt jelent, mert ők megosztottak a kérdésben. 49 százalékuk támogatja ugyan, de ez még mindig nem az abszolút többség, 45 százalék viszont kifejezetten nem támogatja az intézkedést. A pártszimpátia nagyban meghatározza azt, hogy ki tartja fontosnak a fegyverpénzt, amely mögött a rendvédelmi és honvédelmi állomány megbecsülésének a kérdése is ott van - tette hozzá.
Az elemző beszélt arról, az intézet korábbi kutatásainkban is azt látták, hogy nagy, fontos kérdésekben, amelyek meghatározzák Magyarország sorsát - Ukrajna támogatása és uniós tagsága -, a Tisza Pártot támogató szavazók megosztottak. Ez a megosztottság abból adódhat, hogy maga a Tisza Párt egy "one man show", másrészt sok esetben a hangulati elemekre, az emberek érzelmi befolyásoltságára apelláló politikai próbálkozás - fogalmazott.
Azt mondta, már vannak, akik megfogalmazták a Tisza Párt működési módját, nevezetesen "az ellenségem ellensége a barátom", ami nem egy pozitív, összetartó és előremutató hozzáállás.
"A Tisza párti szavazókat befolyásolja a gyűlölet, hiszen látjuk azt, hogy mennyire tud Magyar Péter apellálni a gyűlöletre, illetve adott kérdésekben fontosabb számukra, hogy például a kormányt leváltsák, mint az, hogy következetes álláspontot foglaljanak el. Éppen ezért sok esetben valószínűleg maguk sem tudják, hogy mi lenne a helyes és jó Magyarország számára" - jelentette ki.
Kiemelte, a Tisza Párt szavazóinak az számít elsősorban, hogy kormányváltás legyen. "Hallottunk olyat is, hogy egy Tisza-szimpatizáns azt mondta, hogy tudja, ha a Tisza kerülne kormányra, a megszorító csomagnak köszönhetően ő személyesen, illetve a nemzetközi politikai térben elfoglalt szerepe tekintetében Magyarország is rosszabbul járna, ő mégis a Tisza Pártra szavaz, mert annyira eltökélt és érzelmileg befolyásolt abban, hogy bukjon meg a kormány" - fűzte hozzá.
"Ez nem konzekvens döntés, ezért lehet az, hogy a Tisza Párt ennyire megosztott ebben a kérdésben is, még azoknak a megbecsülésére szolgáló fegyverpénz kifizetését sem helyeslik, akik az életük árán is megvédik Magyarország biztonságát, és fenntartják a rendet. Csak azért, mert ezt az Orbán-kormány adja meg a rendvédelmi állomány számára" - mondta Pálfalvi Milán.
A Nézőpont Intézet reprezentatív kutatása az MTVA-val együttműködésben készült.
Borítókép: Hajmáskér, 2025. szeptember 25. Állománygyűlés az Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat látogató napján a Magyar Honvédség Központi Gyakorló - és lőterén Hajmáskér térségében 2025. szeptember 25-én. MTI/Katona Tibor
