Áder János Afrika vízellátásának költségeit hasonlította össze a háborús kiadásokkal a Planet Budapest Fenntarthatósági Expón
Az Afrikát érintő vízügyi fejlesztések: szennyvízkezelési és víztisztítási megoldások, az azokhoz szükséges beruházások és mindezek környezetre, társadalomra, gazdaságra és az egészségügyi helyzetre gyakorolt jótékony hatásai kerültek a középpontba a Planet Budapest Fenntarthatósági Expón pénteken.
Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki egyben a fenntarthatósági rendezvény fővédnöke is, előadásában Afrikára fókuszálva emlékeztetett: a Planet Budapest rendezvényeket megelőzte három víz világtalálkozó. Egy ilyen eseményen 2016-ban részt vett egy ghánai delegáció, akik érdeklődtek a magyar cég, a Pureco víztisztító berendezése iránt. Tárgyalásik következményeként Ghána második legnagyobb városába, Kumasiba építettek egy szennyvíztisztító üzemet, amellyel annyira elégedettek voltak, hogy az afrikai országban már további két ilyen üzem is működik.
A ghánai beruházások tapasztalatait felhasználva három évvel ezelőtt az ENSZ közgyűlése elé tártak egy magyar javaslatot, az úgynevezett ghánai tudást, amely arra koncentrált: hogyan és milyen módon lehetne egész Afrikában megvalósítani a szennyvíz kezelését - ismertette a volt köztársasági elnök.
Áder János hozzátette, hogy a mostani Planet Budapest alkalmából ezt a három évvel ezelőtti javaslatot a szennyvíztisztítás mellett kiegészítették egy konténeres, könnyen telepíthető mobil víztisztító rendszer működési tapasztalataival is.
Közölte, a ghánai tapasztalatokra alapozva úgy számoltak, hogy ha az ivóvíztisztítás és szennyvízkezelés Ghánában alkalmazott modelljét egész Afrikára kiterjesztik, akkor a beruházás összköltsége 85 milliárd euró. Ezt az összeget egyebek mellett az inflációs hatásokkal is kiegészítette, így előadásában Áder János a továbbiakban már 100 milliárd euróval számolt.
Úgy vélte, a technikai, műszaki feltételek és a szaktudás rendelkezésre áll a program megvalósításához, amelyre szerinte 15-20 évre van szükség. Ez idő alatt évi 5 milliárd euróból az egész afrikai kontinensen meg lehetne valósítani a teljes szennyvíztisztítást, valamint, hogy minden afrikai lakos hozzájusson fejenként 3 liter tisztított vízhez.
Áder János ezt követően a program költségeit tekintve arra hívta fel a figyelmet, hogy "az Európai Unió éppen most akar adni 90 milliárd eurót egy esztelen, véres, állóháború további finanszírozásához".
A volt köztársasági elnök arra is kitért, hogy most Afrikában a szennyvíz 80-90 százaléka tisztítatlanul kerül vissza a vizekbe, ha azonban tisztítva érkezik, akkor a biológiai sokféleség nem sérül, jobban lehet biztosítani a földműveléshez, az állattartáshoz szükséges vizet és ki tudják elégíteni az ipar vízigényét is.
Kiemelte, az ENSZ elé tárt magyar javaslatnak ezért környezeti, társadalmi, gazdasági és egészségügyi haszna is van, ráadásul kisebb lesz a migrációs nyomás, hiszen ha van víz és tudják biztosítani a megfelelő életfeltételeket, akkor kevesebben akarják majd a lakóhelyüket elhagyni.
Francois Oliver Gosso, az Afrikai Víz és Szennyvíz Szervezet igazgatója nagy élménynek nevezte, hogy a 15 országból érkezett, 50 tagú afrikai delegációval itt lehet a Planet Budapest Fenntarthatósági Expón.
A szakember méltatta a Magyarországgal fennálló partnerséget és elmondta, ezen a rendezvényen is azért vannak itt, mert szeretnék beazonosítani azokat a technológiai megoldásokat, amelyeket saját igényeikhez tudnak igazítani. Céljuk az, hogy javítani tudják az afrikai emberek életminőségét.
Kovács Károly, a Magyar Vízügyi Partnerség elnöke előadásában megköszönte Áder János erőfeszítéseit, amelyeknek köszönhetően magas szintre emelte Magyarországot a vízügyi kérdésekben.
Közölte, az innováció, a tudásmegosztás, és a stratégiai együttműködés alapvető fontosságú eszközök a vízzel kapcsolatos kihívások világszintű megoldásában, amelyekben szerinte fontos szerepe lesz a fiatal vízügyi szakembereknek is.
Az előadásokat követően Áder János megtekintette a kiállító cégeket és a résztevőkkel beszélgetett.
Borítókép: Budapest, 2026. február 27. Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke beszédet mond a Planet Budapest Fenntarthatósági Expón a Magyar Vasúttörténeti Parkban 2026. február 27-én. MTI/Bruzák Noémi
