Videó
2026. március 1., vasárnap 15:10

Iráni konfliktus - Rétvári Bence: egy fokozattal emelte a terrorfenyegetettségi szintet a kormány

A Védelmi Tanács úgy döntött, hogy az iráni konfliktus esetleges következményeinek megelőzése érdekében egy fokozattal megemeli a terrorfenyegetettségi szintet, ami többlet megelőző feladatokat jelent a rendőrség számára - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten vasárnap.

Az iráni események világ- és Európa-szerte fokozott közbiztonsági kockázattal járnak, hiszen korábbi közel-keleti konfliktusoknak is voltak Európát érintő hatásai - közölte Rétvári Bence.

Mint elmondta: az intézkedés keretében megerősítik azon rendőrségi objektumok védelmét, ahol fegyvereket is tárolnak, illetve az állam működése és a lakosság ellátása szempontjából fontos létesítményeknél rendszeres rendőri járőrözést rendeltek el.

Ugyancsak fokozott rendőri jelenlét lesz a jelentősebb közterületeken, azokon a területeken, ahol tömegek jelennek meg, illetve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér csarnokaiban, a bejáratoknál és a reptérre vezető úton is állandó rendőri jelenlétre kell számítani. Továbbá a schengeni övezeten belüli határokon is szúrópróbaszerű ellenőrzést tarthatnak a rendőrök

- tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy a Budapestre bevezető utakon is lesznek rendőri ellenőrzések és fokozott rendőri védelmet biztosítanak egyes nagykövetségeknek is - sorolta.

"Hangsúlyozom, hogy ezek mind-mind megelőző intézkedések a rendőrség részéről, azért hogy megvédjük Magyarország békéjét és Magyarország biztonságát (...) és kérjük szépen az állampolgárok türelmét és együttműködését" - fogalmazott a politikus.

Kérdésre válaszolva emlékeztetett: korábbi közel-keleti események idején heves és erőszakos tüntetésekre került sor Nyugat-Európában, elsősorban a nyugat-európai országokban élő migránsok részvételével. Ezért volt jó döntés a magyar kormány részéről, hogy nem engedte be az illegális migránsokat.


Borítókép: Budapest, 2026. január 6. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a Szerbiába, valamint a bolgár-török határszakaszra induló rendőri kontingens búcsúztatóján a Készenléti Rendőrségen 2026. január 6-án. MTI/Bodnár Boglárka

izraeli-iráni konfliktus
terrorfenyegetés
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!