2026. március 17., kedd 18:00

Iráni konfliktus - Trump: a NATO-tagállamok többsége nem akar részt venni a műveletben

Az Egyesült Államokat arról tájékoztatta NATO-szövetségesei többsége, hogy nem akar részt venni Washington Irán elleni katonai műveletében - közölte kedden Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán.

"Az Egyesült Államokat arról tájékoztatta NATO-szövetségeseinek többsége, hogy nem akarnak részt venni katonai műveletünkben az iráni terrorista rezsimmel szemben a Közel-Keleten annak dacára, hogy szinte minden ország határozottan egyetért azzal, amit teszünk és hogy Irán semmilyen formában sem juthat atomfegyverhez. Ugyanakkor nem vagyok meglepődve cselekményeiken, mert mindig is egyirányú utcaként tekintettem a NATO-ra, ahol évente dollárok milliárdjait költjük el ezen országok védelmére. Mi megvédjük őket, de ők nem tesznek értünk semmit, különösen szükséghelyzetben. Szerencsére megtizedeltük az iráni hadsereget, a haditengerészetük, légierejük, légvédelmük és radarrendszerük a múlté, de talán a legfontosabb, hogy vezetőik szinte minden szinten szintén a múltéi, hogy sose fenyegethessenek többé minket, közel-keleti szövetségeseinket, vagy a világot!" - írta.

"Annak a ténynek köszönhetően, hogy ilyen katonai sikert értünk el, többé már nincs szükségünk, vagy vágyunk a NATO-tagállamok segítségére - sosem volt szükségünk rá! Hasonlóan Japán, Ausztrália, vagy Dél-Korea esetében. Valójában, mint az Amerikai Egyesült Államok elnöke – amely messze a világ leghatalmasabb országa – kijelentem: nincs szükségünk senki segítségére!" - írta az amerikai elnök.


Borítókép: Washington, 2026. március 17. Donald Trump amerikai elnök a Micheál Martin ír miniszterelnökkel a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában tartott találkozóján 2026. március 17-én. MTI/EPA/Abacapress pool/Yuri Gripas

Iráni konfliktus
NATO
Egyesült Államok
Donald Trump
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!