Európa-liga - Különleges helyszínen vívhatja ki a továbbjutást a Ferencváros
A világ legfestőibb futballstadionjainak egyikében vívhatja ki az Európa-liga negyeddöntőjébe jutást a Ferencváros, amely a Braga vendége lesz szerdán a legjobb 16 között zajló párharc visszavágóján.
Az FTC 2-0-ra nyerte az első mérkőzést múlt csütörtökön, most pedig a kifejezetten különleges bragai Városi Stadionban lesz lehetősége erre alapozva bekerülni a legjobb nyolc közé, amely a zöld-fehér együttesnek 51 év szünet után, a magyar klubcsapatokat tekintve pedig 41 évet követően fordulna elő ismét európai kupasorozatban.
A valamivel több mint 30 ezer néző befogadására alkalmas stadiont 2003 decemberében avatták fel, különlegességét pedig az adja, hogy a Monte Castro-hegy oldalában helyezkedik el, ahonnan remek kilátás nyílik a városra. A létesítmény úgy készült el, hogy a hegyoldal egy részét mesterségesen eltávolították, az aréna pedig csak a két oldalán rendelkezik lelátókkal, a két kapu mögötti területen tribünök nincsenek, helyettük az építkezés során keletkezett kövekből és sziklákból falakat építettek. Mindkét lelátó fölött ejtőernyő kupola van, ezeket acélkötelek kötik össze egymással. A stadionban 2004-ben Európa-bajnoki mérkőzéseket is rendeztek.
A portugál szurkolók a Sporting Lisboa kedd esti Bajnokok Ligája-sikere és továbbjutása után abban reménykednek, hogy a Braga is képes lesz a fordításra a Ferencvárossal szemben. A magyar bajnokot a legfrissebb információk szerint nagyjából 700 szurkoló buzdítja majd a helyszínen.
A mérkőzés magyar idő szerint 16.30-kor kezdődik a svéd Glenn Nyberg sípjelére és az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió, valamint a Kossuth Rádió élőben közvetíti.
A továbbjutó a görög Panathinaikosz és a spanyol Real Betis párharcának győztesével játszik majd a negyeddöntőben. A csütörtökön sorra kerülő sevillai visszavágó előtt a görög együttes 1-0-ra vezet összesítésben.
Borítókép: Braga, 2026. március 18. Bemelegítnek a Ferencváros játékosai a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében játszott SC Braga - Ferenvárosi TC visszavágó mérkőzés előtt a Braga Városi Stadionban 2026. március 18-án. MTI/Bodnár Boglárka
