Frissült
2026. március 20., péntek 20:32

Választás 2026 - Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!

A 2022-es választáson kötött háborúellenes szövetség megújítására és megerősítésére kérte hallgatóságát Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken, országjárása szentendrei állomásán, hangsúlyozva, tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból.

Választás 2026 - Orbán Viktor Szentendrén
Szentendre, 2026. március 20. A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet mond országjárásának szentendrei állomásán, a Fő téren 2026. március 20-án. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Hogy egyedül mi tudtunk kimaradni a háborúból kezdetektől fogva, az csak annak köszönhető, hogy mögöttünk egy nagy nemzeti egység volt - jelentette ki, hozzátéve, enélkül "beletoltak volna bennünket a háborúba".

Kiemelte:

minél teljesebb ez az egység, annál nagyobb esélye lesz a következő kormánynak, hogy a háborún kívül tudja tartani az országot és képes lesz a magyarok pénzét megóvni.

A nemzeti összefogás az egyetlen erő, amely képes ebben a harapófogóba szorító nemzetközi helyzetben kívül tartani Magyarországot a háborún - emelte ki, hangsúlyozva, ilyen időkben nem kísérletezni kell, hanem biztonságra törekedni, tiszta fejre, hidegvérre és biztos kézre van szükség, amivel csak a Fidesz és a KDNP rendelkezik.

Válasszuk a biztonságot: a Fidesz a biztos választás - fogalmazott Orbán Viktor.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormány gazdaságpolitikájának eredménye az a "tengernyi pénz", ami az embereknél marad 13., 14. havi nyugdíj, otthonteremtési és családtámogatások képében.

Ezt, mondta, úgy teremtették elő, hogy 2010-től a bankokat, a nagy energiacégeket és kereskedőláncokat úgy vonták be a közteherviselésbe, hogy 16 év alatt 15 ezer milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe.

Nem kell őket sajnálni, maradt ott még - jegyezte meg Orbán Viktor, megemlítve, hogy csak idén ezekből a forrásokból kétezer milliárdot fizettek ki a magyar családoknak és magyar embereknek, ezért is próbálnak ezek a vállalatok embereket delegálni "az ellenzék reménybeli kormányába", mert abban bíznak, hogy ezeket a pénzeket "szépen lépésről lépésre visszaveszik".

A miniszterelnök hangsúlyozta, nem fogja megengedni, hogy elvegyék a magyar emberektől azt, ami az övék, és megkurtítsák, ami a magyaroknak jár. Rendületlenül fogom képviselni Magyarország érdekeit mindenkivel szemben, ha megkapom önöktől a támogatást és a bizalmat

- fogalmazott.

Mint mondta, azért volt pénz a kormány vállalásainak teljesítésére, mert nem engedtük, hogy a pénzünket elvigyék Ukrajnába, a kormány azért tudta a vállalásait a nehéz háborús évek ellenére megvalósítani az elmúlt négy esztendőben, mert mindig nemet mondott arra, hogy a magyarok pénzét elvigyék Ukrajnába.

"Világossá tettük, hogy az a háború nem a mi háborúnk, se fegyvert, se pénzt, se magyar fiatalt abba a háborúba mi nem fogunk küldeni" - hangsúlyozta a kormányfő.

"Nemcsak azt oldottuk meg, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, hiszen erre kaptam önöktől a mandátumot 2022 áprilisában, hanem a blokkolt gazdaság ellenére is van néhány dolog, amivel itt el tudok számolni" - közölte a miniszterelnök, ezek között említette a nyugdíjak értékének megvédését, a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a 14. havi nyugdíj felépítését, a családi adókedvezmény megduplázását, a legalább két gyermeket vállaló édesanyák élethosszig tartó adómentességét, valamint a 3 százalékos otthonteremtési hitel bevezetését.

Orbán Viktor megköszönte az időseknek az életük során végzett munkát.

Leszögezte, nem fordulhat elő olyan helyzet, hogy a gazdasági nehézségeket az idősek kontójára kezelje kormány.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő. A munkánknak akkor van értelme, ha van kire hagyni mindazt, amit létrehoztunk - tette hozzá.

A kormányfő szavai szerint nem igazságos, ha azok járnak rosszul, akik a jövő érdekében - meg persze a saját örömükre és boldogságukra - gyermeket vállalnak.

Választás 2026 - Orbán Viktor Szentendrén

Ezért a kormány azt tűzte ki célul, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahol, akik gyermeket vállalnak, életszínvonalukban nem kerülnek lejjebb, mint azok, akik nem. Hozzáfűzte, ezt ugyan még nem sikerült elérni, "de nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy ez megtörténjen".

A kétgyermekes anyák élethosszig tartó adómentességét világszenzációnak nevezve Orbán Viktor úgy fogalmazott, bízik benne, hogy ez hozzájárul "a mainál számosabb magyar jövőhöz".

A kormány világossá akarta tenni a fiatalok számára, hogy még ha el is mennek tanulni vagy dolgozni külföldre, "mindig van egy otthon, egy haza, ami vár rájuk" - tudatta a miniszterelnök, és közölte,

a 3 százalékos otthonteremtési hitelt ki fogják terjeszteni ezt a külföldön dolgozó fiatalokra is.

Orbán Viktor kitért arra, megkezdődött a kampány utolsó szakasza.

"Itt az ideje, hogy mindenki felszedelőzködjön és nekiinduljunk, hogy megnyerhessük április 12-én a parlamenti választásokat".

Országjárása tapasztalatairól elmondta, a Fidesz-KDNP-nek mindenhol reális esélye van arra, hogy megnyerje a parlamenti választást.

A kormányfő arra biztatta a szentendreieket, hogy támogassák Vitályos Esztert, aki fantasztikus munkát végzett az elmúlt négy évben a parlamentben.

Amikor Ukrajna bajba került és sok családnak menekülnie kellett, akkor Magyarország korlátozás nélkül beengedte őket - emlékeztetett.

Adtunk nekik fedelet, ételt, munkát és elrendeltem, hogy hozzanak létre olyan iskolákat, ahol a gyerekeik anyanyelvükön tanulhatnak - tette hozzá a kormányfő.

Választás 2026 - Orbán Viktor Szentendrén

Hangsúlyozta, Magyarország ezt annak ellenére tette meg, hogy az Ukrajnában élő magyaroktól megtagadják a magyar nyelvű iskola lehetőségét.

Mi mindent megtettünk a bajba jutott ukránokért, amit egy keresztény államnak, egy keresztény közösségnek meg kell tennie

- foglalta össze gondolatait.

Új témára áttérve azt mondta, hogy Brüsszelből jött, ahol nehéz napja volt, mert "egy a huszonötben küzdöttem, mert mindenki arra akart rávenni bennünket, hogy álljunk be a sorba, álljunk be a sorba és támogassuk a háborút, támogassuk Ukrajnát, adjuk oda a pénzünket, és ne sértődjünk meg azon, hogy olajblokád alá vesznek bennünket".

Ha nincs olaj, nincs pénz, ha lesz olaj, majd lesz pénz is - jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő úgy fogalmazott, elrendelni egy országgal szemben egy olajblokádot, ahogy azt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tette, főbenjáró bűn. Olyan időkben, amikor a közel-keleti háború miatt az egész világban éppen minden a feje tetején áll az energiapiacon, kétszeres bűn - tette hozzá.

Hangsúlyozta, megérti az ukránokat, de nem áll módjában elfogadni a pozíciójukat.

Ők azt szeretnék, ha minél több országot maguk mellé ránthatnának a háborúba, ez az ő érdekük, de ez nem a mi érdekünk - szögezte le Orbán Viktor.

Választás 2026 - Orbán Viktor Szentendrén

Kijelentette, hogy ezért akárhány európai uniós vezető is követeli, amíg Volodimir Zelenszkij nem adja meg nekünk, ami a mienk, amíg nem engedi át az egyébként már kifizetett olajunkat Ukrajna területén, addig semmilyen döntést, amely Ukrajna érdekét szolgálná, nem fogunk és ő személy szerint sem fog támogatni Brüsszelben. Zsarolás és fenyegetés terhe alatt nem tárgyalunk és nem egyezkedünk - tette hozzá.

Az ukránok elnöke ezt azért csinálta, mert az volt a terv, hogy destabilizálják a magyar gazdaságot - jelentette ki a miniszterelnök. Ha nincs olaj, akkor ezer forint fölé megy a benzin literenkénti ára, gazdasági káosz lesz és akkor jöhet a választás - mondta.

Ez a kőolajvezeték huszonharmadszor sérült meg - fogalmazott. Huszonkétszer semmi akadálya nem volt, hogy helyreállítsák, most egy hónappal a választás előtt huszonharmadszor nem sikerült

- közölte Orbán Viktor.

Az a reményük, hogy Magyarországon ukránbarát kormányt választanak a magyarok, és akkor soha többet nem kell megnyitni a Barátság-vezetéket - tette hozzá magyarázatként.

Brüsszel ebben az ügyben "cinkos", mert a magyar ellenzékkel együtt összejátszanak az ukránokkal azért, hogy Magyarországot is belekényszerítsék a háborút támogató országok sorába - fogalmazott.

Az ukránok először fölrobbantották az Északi Áramlatot, utána pedig 2022 végén lezárták az Oroszországból Magyarországra jövő gázvezetéket - közölte.

A gázblokádot csak azért éltük túl, mert Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek 2016-ban "volt elég gógyija", hogy megszervezze és megépíttesse a Déli Áramlatot, amely Ukrajnát elkerülve délről fölhozza az olcsó energiát

- utalt vissza a kormányfő.

Ha a krími háború idején ezt nem tettük volna meg, akkor a Magyarországon élők nem évi 250 ezer forintot fizetnének átlagosan a rezsiért, hanem annyit, mint a lengyelek vagy a csehek, ugyanis előbbiek 900 ezer forintot, utóbbiak pedig egymillió forintot fizetnek. Ez azt jelentené, hogy az önök pénzéből, az önök fizetéséből egy havi kereset "el is repült a rezsibe" - mondta.

Választás 2026 - Orbán Viktor Szentendrén

Beszédét azzal folytatta, hogy azt a blokádot, amelyet Volodimir Zelenszkij a magyar gázrendszerrel szemben bevezetett, Magyarország kikerülte. Ezután következett a mostani olajblokád, és "úgy ahogy fölrobbantották az Északi Áramlatot, megpróbálják fölrobbantani és megtámadni a déli gázvezetékünket is" - fogalmazott, hozzátéve, hogy "minden másnap vannak ukrán támadások ez ellen a vezeték ellen, hogy megbénítsák és elszigeteljék Magyarországot az olcsó orosz energiától".

Április 12-én végül is arról kell döntenünk, hogy a saját döntéseink szerint alakítjuk az életünket, vagy kívülről ránk erőszakolt érdekeknek engedelmeskedjünk - jelentette ki, hozzátéve, hogy ki kell maradni ebből a háborúból.

Orbán Viktor kijelentette, nagy feladatokhoz és nagy felelősség vállalásához nagy támogatás kell, ezért arra kérte hallgatóságát, hogy "valami munkát vállaljon a következő három hétben" mindenki a kampányban és azt végezze is el.

Azt ígérte, a sok aprómunkából végül egy hatalmas győzelem áll össze. Orbán Viktor köszönetet mondott a szentendreieknek a neki, pártjának és helyi országgyűlési képviselőjüknek adott támogatásért.

Szentendrét az ország egyik legszerencsésebb és legszebb fekvésű városának nevezve közölte, fejlesztésekről döntött a kormány annak érdekében, hogy a város minden ízében méltó legyen saját hagyományaihoz.

Szentendre a magyarországi szerbek központja is - mondta Orbán Viktor, hozzátéve, Szerbia és Magyarország együtt dolgozik, hogy megvédhesse a nemzeti szuverenitást. A kormányfő arra kérte a szerbeket is, hogy jöjjenek, és ők támogassák Vitályos Esztert.

Minden magyarnak tudnia kell, vagy kiállunk a magunk érdeke mellett, nemzeti kormányt választunk, és visszaszerezzük azt, ami a mienk, vagy ukránbarát kormány lesz, és Magyarországra soha többé nem érkezik olcsó orosz energia, amivel befellegzett a családokat támogató rezsicsökkentési rendszernek is - emelte ki a kormányfő.

Választás 2026 - Orbán Viktor Szentendrén

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a magyarok a 20. században sem akartak soha háborút, épelméjű magyar ember nem akar háborút. Egyetlen magyar sem akar háborút, de nem az a kérdés, hogy ki akar, hanem az a kérdés, hogy kinek van elegendő képessége, bátorsága, támogatottsága és persze szerencséje, hogy nemet tudjon mondani és kívül tudja tartani Magyarországot - jelentette ki.

"Ismernek engem, nem szeretem a nagy szavakat, de kellő szerénységgel mondom", hogy magamon, a Fideszen és a KDNP-n és a mi közösségünkön kívül nem látok senkit ebben az országban, aki a következő négy évben Magyarországot kívül tudná tartani a háborún

- fogalmazott Orbán Viktor.


Borítókép: Szentendre, 2026. március 20. A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjárásának szentendrei állomásán, a Fő téren 2026. március 20-án. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

országjárás
választások
Fidesz-KDNP
Orbán Viktor
Szentendre
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!