Hankó Balázs: az Otthon Start Programban már 30 ezernél több hitelfolyósítás történt
Az Otthon Start Program dinamikusan növekszik, és mára meghaladta a 30 ezret a folyósított hitelszerződések száma - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője szombaton Gödöllőn.
Hankó Balázs a harmadik Otthon Start Expón arról beszélt, hogy a kormány olyan otthon- és lakástámogatás elindításáról döntött, amelynek nem feltétele a házasságkötés, mert megértette a fiatalok üzenetét, amely az elköteleződés előtti biztos háttér igényéről szól.
Hozzátette, ezt mutatja, hogy ma minden második otthon startos hitelszerződés létrejötte után házasságkötés is születik. "Azaz azt is mondhatjuk, hogy a legjobb randimakerprogram az Otthon Start Program az elmúlt időszak vonatkozásában" - fogalmazott a miniszter.
A tárcavezető elmondta, szintén lényeges, hogy az Otton Start Programot kiegészítve a jövőben a fiatalok élhetnek a csok plusz vagy a babaváró program által kínált lehetőségekkel, valamint az illetékmentességgel. Emellett gyermekvállalás esetén további, vissza nem térítendő támogatást is igénybe vehetnek.
Hozzátette, a tavaly júliusban elindított családtámogatások hatással vannak a biztonságérzetére, amelyet mutat, hogy az utolsó negyedévben több mint 15 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, valamint több gyermek születése is várható a megelőző időszakhoz képest.
Kijelentette: egy bizonytalan környezetben, egy veszélyekkel terhelt világban tudunk jövőt mutatni a magyar fiataloknak, a magyar családoknka az Otthon Start által.
Az Otthon Start Program nyitott a hazatérő fiatalokra is. Emlékeztetett a többi között az Élvonal Alapítvány létrehozására Krausz Ferenc Nobel-díjas professzorral, amellyel a kormány vállalta 75 kiváló hazai kutató hazahívását. Hozzátette, hazahívjuk, hazavárjuk mindazon fiatalokat is, akik jelenleg külföldön szereznek tudást és tapasztalatot, hogy mindazt nemzetük javára és saját családjuk fejlődése érdekébe itthon kamatoztassák.
A miniszter szólt a Gödöllőn és környékén megvalósuló fejlesztésekről, a többi között a térségi egészségügyi modellprogramról, valamint a Gödöllői Királyi Kastélyban indult fejlesztésekről. Hozzátette, egy olyan egyedülálló együttműködés is elindult a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), a szakképző, valamint a helyi vállalkozások és a helyi iskolák között, amely irányt mutathat az új oktatási, nevelési rendszer modelljének is.
Borítókép: Gödöllő, 2026. március 21. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter beszédet mond a harmadik Otthon Start Expón Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen 2026. március 21-én. MTI/Lakatos Péter
