Orbán Viktor: terrorszervezetté nyilvánítottuk a csehországi támadásért felelős nemzetközi csoportot
A magyar kormány terrorszervezetté nyilvánította a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videójában szombaton. Kiemelte: Magyarország és a magyar családok biztonságát megvédik.
Orbán Viktor emlékeztetett: Csehországot pénteken terrorista támadás érte, Magyarország pedig ez úton is kifejezi támogatását és együttérzését Andrej Babis cseh miniszterelnöknek és a cseh embereknek.
A közel-keleti háborúval sajnos a terrorizmus olyan helyeken is felütötte a fejét, ahol nem vártuk - mondta a kormányfő.
"Ezért még az éjszaka folyamán egyeztettem a nemzetbiztonságért felelős vezetőinkkel és a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot terrorszervezetté nyilvánítottuk" - közölte, hozzátéve, ha a csoport bármely tagja Magyarország területére lép, azonnal elfogják.
Orbán Viktor hangsúlyozta: az energetikai létesítmények után a védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősíteni a védelmet.
Rámutatott: a terrorfenyegetettség szintjét már a közel-keleti háború kirobbanását követően megemelték, most ezt a megerősített készültséget fenntartják.
"Akármi is történik, Magyarország és a magyar családok biztonságát meg fogjuk védeni" - emelte ki a kormányfő.
Borítókép: Brüsszel, 2025. december 19. A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tart az uniós tagállamok csúcstalálkozója után Brüsszelben 2025. december 19-én. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
