A Dal 2026 - Tizenegy versenydal jutott a döntős mezőnybe
A harmincas mezőnyből a korábbi műsorokhoz képest eggyel több, összesen tizenegy versenydal jutott a Dal 2026 március 28-i döntőjébe.
A közmédia idei dalválasztójának vasárnapi, a Duna csatornán sugárzott élő extra adásában - a szombati, utolsó elődöntő másnapján - három extra produkció volt látható. Elsőként a dalválasztó ítészei: Szandi, Bebe, Trap kapitány és Ferenczi György egy kifejezetten erre az alkalomra írt dallal készültek.
Ezt követően a nemrég elhunyt könnyűzenei legendáról, Fenyő Miklósról (1947-2026) dalválogatással emlékezett meg a közmédia: a slágercsokrot Vágó Zsuzsi, Kamarás Iván és Szabó Máté adta elő. Végül Dér Heni legújabb dalát láthatták a showműsor színpadán a nézők.
Az adás további különlegességeként az élő show-ba jutott harminc dal előadója együtt várta az eredményt a stúdióban, méghozzá az elődöntős áthangszereléseket támogató kilenc mester társaságában.
Magyarország egyetlen dalversenyének vasárnapi extra adásában a műsorvezetők, Rókusfalvy Lili és Harsányi Levente bejelentették, hogy a Dal című műsor történetében első alkalommal a döntőbe nem tíz, hanem tizenegy produkció kerül.
A műsorvezeték közlése szerint a Dal 2026 jövő szombati döntőjébe a három biztos döntős - a zsűri aranygombos - produkciói, Arany Timi Kígyó című dala, dorimoczi szuzi című száma, valamint BariLaci Talán című dala mellé az adásban további további nyolc dal csatlakozott.
Elmondták: a zsűri és a nézők szavazata alapján a Dal 2026 döntőjébe került Mocskonyi Dörgő Mindenkinek jár egy kis Rock N Roll című száma, a Re Va Dame a Veled Álmodtammal, a Vintage Dolls A Ligetben című produkcióval, illetve a FIRKIN a Csak annyit mondanék című számmal.
Szintén a döntőbe került Zabos Regina és Káté Rád vártam című száma, Novák Évi Nem tartozom senkinek című dala, Pál-Baláž Karmen és Patocska Olivér a Régi szép mesékkel, valamint a RICHMAN ORCHESTRA Az idő elmúlt című dallal.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó- és Marketing Iroda által küldött írásos összegzés szerint a versenyben maradó produkciókat a március 28-i döntőben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri. A szimfonikus finálé március 28-án élőben követhető a Dunán és a Petőfi Rádióban.
A www.dal.hu weboldalon elérhetők a versenydalok, a Kárpát-medence legújabb szerzeményei pedig a Petőfi Rádió zenei kínálatát is gyarapítják majd - tájékoztattak.
Borítókép: Budapest, 2026. március 22. Rókusfalvy Lili és Harsányi Levente műsorvezetők (középen), valamint a döntősök A Dal 2026 televíziós show-műsor döntős mezőnyét kihirdető adásban a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2026. március 22-én. MTI/Bruzák Noémi
