Semjén Zsolt lemondott a KDNP elnöki tisztségéről, de az országos elnökség nem fogadta el azt
Benyújtotta lemondását a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tisztségéről Semjén Zsolt, amit azonban a párt országos elnöksége titkos szavazással, egyhangúlag nem fogadott el.
Semjén Zsolt Facebook-oldalán úgy fogalmazott: a választási vereségből következik a személyes felelősségvállalás. Ezért benyújtotta lemondását a párt elnöki tisztségéről, amit az országos elnökség titkos szavazással, egyhangúlag nem fogadott el.
Ugyanakkor meggyőződése, hogy generációváltásra, személyi és politikai megújulásra van szükség, ezért a megfelelő időpontban megtartják a teljes tisztújítást.
"Jelen szolgálatomat addig vállaltam" - fogalmazott Semjén Zsolt.
Borítókép: Budapest, 2026. március 24. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédet mond a Hungary Helps - Ahol Magyarország az életet jelenti című dokumentumfilm bemutatóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2026. március 24-én. Az alkotás az üldözött keresztényeket támogató Hungary Helps Program küldetését, történetét és eredményeit ismerteti. MTI/Bodnár Boglárka
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Kapcsolódó cikkek
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Legfrissebb hírek
Rg vb - Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben
47 perceEurópai Szuperkupa - Megvédte címét a Paris Saint-Germain
1 órájaHunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
1 órájaAtlétikai Eb - Szenderffy Dániel döntőbe jutott hármasugrásban, Gálpál Zsombor 22. az első nap után tízpróbában
1 órájaAtlétikai Eb - Molnár Attila negyedik, Enyingi Patrik hetedik 400 méteren
1 órájaA Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei
2 órájaKonzuli Szolgálat
Telefon: 458-1000
Konzuli és Állampolgársági Főosztály hivatali szerveknek:
konz@mfa.gov.hu
Konzuli tájékoztatás magánszemélyeknek:
taj.konz@mfa.gov.hu
Egészségügyi információk
Lelki elsősegély
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!