Frissült
2026. április 28., kedd 17:35

Az amerikai elnök hivatalosan fogadta a brit uralkodót Washingtonban

Katonai tiszteletadással fogadta Donald Trump amerikai elnök és felesége a Fehér Háznál III. Károly brit uralkodót és feleségét kedden. A királyi párt szállító konvoj megérkezését követően az elnök és az uralkodó katonai szemlét tartott az amerikai hadsereg felsorakozott tagjai előtt.

III. Károly és Kamilla királyné hétfőn érkezett négynapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba, részben az ország függetlenségének 250. évfordulója alkalmából.

Az elnöki pár és a királyi házaspár hétfőn magánprogram keretében már találkozott a Fehér Házban. A hivatalos fogadást követően Donald Trump és III. Károly kétoldalú megbeszélést is folytat, majd a brit uralkodó a Kongresszus két házának együttes ülésén szólal fel.

Donald Trump köszöntőjében hangsúlyozta:

miközben az Egyesült Államok a brit koronától való elszakadásának 250. évfordulóját ünnepli, nem felejti, hogy a mai amerikaiak ősei a brit szigetekről érkeztek, és magukkal hozták az angolszász örökséget. Rámutatott, hogy a két nemzet azonos gyökerekkel, azonos nyelvvel és értékrenddel rendelkezik, egykor egymással szemben harcoló katonái ma már bajtársként állnak egymás oldalán.

"A háború sebei begyógyultak, és a legbecsesebb barátsággá váltak" - fogalmazott az amerikai elnök, felidézve, hogy édesanyja Skóciában született, és egész életében tisztelője volt a brit királyságnak.

Az elnöki pár és a királyi házaspár hétfőn magánprogram keretében már találkozott a Fehér Házban.

A hivatalos fogadást követően Donald Trump és III. Károly kétoldalú megbeszélést is folytat, majd a brit uralkodó a Kongresszus két házának együttes ülésén is felszólal, így első brit királyként lép az amerikai törvényhozás elé. Az amerikai elnök este hivatalos állami vacsorát ad brit vendégének tiszteletére.

Brit uralkodó II. Erzsébet személyében utoljára 2007-ben járt hivatalos látogatáson Washingtonban, és legutóbb 1991-ben tartott beszédet a Kongresszusban, ugyancsak a királynő.

Amerikai elemzők értékelése szerint a királyi látogatás segíthet a két ország közötti gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok erősítésében. Az amerikai-brit kétoldalú kereskedelem eléri az évi 430 milliárd dollárt.


Borítókép: Washington, 2026. április 28. Donald Trump amerikai elnök (j2) és felesége, Melania Trump (j) III. Károly brit királyt és feleségét, Kamilla királynét fogadja a washintoni Fehér Házban 2026. április 27-én, a brit királyi pár négynapos egyesült államokbeli látogatásának kezdetén. MTI/EPA/The Washington Post pool/Allison Robert

Egyesült Államok
Donald Trump
Nagy-Britannia
brit uralkodó
diplomácia
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!