2026. április 29., szerda 9:46

Ruszin-Szendi Romulusz: a Honvédelmi Minisztériumban is megkezdődött az átadás-átvétel

A Honvédelmi Minisztériumban is megkezdődött az átadás-átvételi folyamat - közölte Ruszin-Szendi Romulusz leendő honvédelmi miniszter szerdai Facebook-bejegyzésében.

"A szakmai delegáltak már bent vannak, dolgoznak, végzik a munkájukat, ahogy ilyenkor azt kell" - írta, hozzátéve, hogy a jelenlegi honvédelmi miniszter azonban mindeddig nem kereste meg őt, hogy tájékoztassa a minisztérium valós helyzetéről. Erre a feladatra Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közigazgatási államtitkárt jelölte ki - jegyezte meg.

Pedig lenne miről beszélni - fogalmazott, példaként említve a folyamatban lévő ügyeket, a költségvetés helyzetétét, az állami hadiipari cégek körüli mozgásokat, a folyamatban lévő fegyelmi eljárásokat. Utóbbiak közül kiemelte a kézigránát-baleset körülményeit, a "papíron létező" tartalékosok utáni kifizetéseket, a kecskeméti laktanyában eltűnt repülő-alkatrészeket, a Sárkányok Kabul felett című film forgatása alatt eltűnt két haditechnikai eszközt. "Valamint arról is, hogyan lettek milliárdokból plakátok és imázs filmek"

- sorolta.

Ruszin-Szendi Romulusz közlése szerint ezek a kérdések nem maradnak a levegőben és ha nem is az átadás-átvételkor, de rövid időn belül minden ilyen ügyet kivizsgálnak.

A politikus hangsúlyozta, hogy a kormányzás elkezdődik, és vele együtt egy nyugodt, tisztességes, következetes munka is elindul, ahol pedig szükséges, ott a felelősségre vonás sem marad el.

"A program világos: első helyen az állomány moráljának visszaállítása áll. Mert a honvédelem alapja nem a kommunikáció, hanem az ember. Egy hadsereget nem plakátok tartanak egyben, hanem a benne szolgáló katonák hite és tartása. És ezt a hitet vissza fogjuk adni nekik" - zárta a bejegyzést a leendő honvédelmi miniszter.


Borítókép: Győr, 2025. november 15. Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt honvédelmi szakértője, korábbi vezérkari főnök beszédet mond a párt győri rendezvényén a Bécsi kapu téren 2025. november 15-én. MTI/Krizsán Csaba

pártok
Tisza párt
Honvédelmi Minisztérium
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!