Iráni konfliktus - Donald Trump fontolóra veszi az amerikai haderő csökkentését Németország mellett Olaszország és Spanyolország esetében is
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államok iráni katonai műveletét támogató hozzáállás hiányát kifogásolva fontolóra veszi az amerikai haderő csökkentését Németország mellett Olaszország és Spanyolország esetében is.
Az elnök a Fehér Házban lévő dolgozószobájában tartott egyik csütörtöki esemény keretében az esetleges csapatkivonásra vonatkozó kérdésekre válaszolva azzal felelt, hogy "igen, valószínűleg, miért is ne tenném?".
Trump úgy fogalmazott, hogy "Olaszország egyáltalán nem volt segítségünkre, Spanyolország pedig borzasztó, teljesen borzasztó volt".
Az elnök megismételte korábbi kifogását, miszerint az említett európai szövetségesek "nem voltak ott, amikor szükség lett volna rájuk".
"Minden esetben azt mondták, hogy nem akarnak belekeveredni, pedig ők használják a Hormuzi-szorost, mi nem" – hangoztatta Trump az európai országok elzárkózó hozzáállását bírálva.
Megismételte a német kancellár felé megfogalmazott kritikáját is, amiért Friedrich Merz bírálta az Egyesült Államok iráni műveletét. Donald Trump úgy vélekedett, hogy a német kormányfő "szörnyű munkát végez", országa bevándorlási és energetikai, valamint számos egyéb gonddal, emellett pedig az Ukrajna jelentette nagy problémával küzd.
Megjegyezte: azzal a céllal a német kancellár is egyetért, hogy Irán nem juthat atomfegyver birtokába, és az Egyesült Államok pontosan ennek megvalósítását vitte végbe tökéletesen.
Donald Trump közölte, nincs ellenvetése, hogy Irán szerepeljen a június 11-én kezdődő Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában rendezendő labdarúgó-világbajnokságon. Ezt arra reagálva mondta, hogy Gianni Infantino, a sportág nemzetközi szövetségének (FIFA) elnöke ragaszkodik ahhoz, hogy az eredeti terveknek megfelelően az ázsiai ország válogatottja az Egyesült Államokban lépjen pályára.
"Hagyjuk őket, hadd játszanak jól" – fogalmazott, és hozzátette, hogy "ha Gianni mondta ezt, akkor nekem az rendben van".
Borítókép: Washington, 2026. március 26. Donald Trump amerikai elnök (j) kabinetülést tart a washingtoni Fehér Házban 2026. március 26-án. Balról Marco Rubio külügyminiszter. MTI/EPA POOL/Will Oliver
