OGY - Megkezdődött az Országgyűlés alakuló ülése
Megkezdődött az Országgyűlés alakuló ülése szombaton 10 óra után pár perccel, a tanácskozást Sulyok Tamás köztársasági elnök nyitotta meg.
A jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt.
Ezt követően az államfő köszöntötte az április 12-i országgyűlési választáson mandátumot szerzett képviselőket és a 11 nemzetiségi szószólót, valamint bejelentette a megbízólevelek átvételét.
Sulyok Tamás korelnöknek kérte fel Vitányi Istvánt (Fidesz), akinek átadta az ülés vezetését. A korelnök a házbizottság megalakulásáig vezeti az ülést.
A parlament ezt követően elfogadta az alakuló ülés napirendjét.
A 199 fős parlamentben a Tisza Pártnak 141, a Fidesznek 44, a KDNP-nek nyolc, a Mi Hazánknak hat képviselője lesz.
A rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy hétvégén tartják az Országgyűlés alakuló ülését, és az első alkalommal választják meg az alakuló ülés napján a miniszterelnököt, a Tisza Párt elnökét, listavezetőjét, Magyar Pétert.
Ez a nap egyben az Európa-nap is, ugyanis 1950. május 9-én mondta el Robert Schuman francia külügyminiszter történelmi jelentőségű beszédét, amelyben felvázolta az európai együttműködés elmélyítésének tervét.
Borítókép: Budapest, 2026. május 9. Sulyok Tamás köztársasági elnök megnyitja az új Országgyűlés alakuló ülését az Országházban 2026. május 9-én. MTI/Hegedüs Róbert
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Legfrissebb hírek
Magyar Péter: szerdán a paksi atomerőműben ülésezik a kormány
3 perceFelújítják a Gubacsi híd szerkezeti elemeit
8 perceUkrajnai háború - A harkivi Scserbakivka és a zaporizzsjai Nove Pole elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztér…
17 perceIdeiglenes átadási letartóztatásba helyeztek egy férfit, aki Magyarországra csalt egy dán fiatalkorút
21 perceA spanyol külügyminiszter szerint Ceuta és Melilla garantálja az Európai Unió integritását
23 perceAtlétikai Eb - A diszkoszvető Szikszai Róbert és 100-on Illovszky Dominik is kiesett
24 perceKonzuli Szolgálat
Telefon: 458-1000
Konzuli és Állampolgársági Főosztály hivatali szerveknek:
konz@mfa.gov.hu
Konzuli tájékoztatás magánszemélyeknek:
taj.konz@mfa.gov.hu
Egészségügyi információk
Lelki elsősegély
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!