2026. május 19., kedd 19:15

Pósfai Gábor: a szakmaiságnak elsőbbséget kell élveznie a politikával szemben

A rendvédelem tekintélyének helyreállítását, a rendvédelmi dolgozók megbecsülésének növelését és a déli határkerítés megtartását ígérte egyebek között a minisztérium keddi állománygyűlésén Pósfai Gábor belügyminiszter, aki egyértelművé tette, hogy a szakmaiságnak elsőbbséget kell élveznie a politikával szemben.

A keddi állománygyűlésről szóló Facebook-bejegyzésében Pósfai Gábor azt írta, hogy ez volt az első olyan összejövetel, amelyen a belügyi ágazat összes első számú vezetője és helyettese jelen volt, és ahol az előttük álló feladatokról beszélt.

Mint írta, hisz abban, hogy a belügy feladata egyszerre a biztonság megteremtése és a szabadság védelme. Ehhez pedig szakmai alapon működő, kiszámítható és megbecsült intézményekre van szükség.

A következő időszak legfontosabb céljai között említette egy új és kiszámítható életpályamodell kialakítását, a bérrendszer rendezését, az eszközpark modernizálását és a helyi, megyei és regionális szervek szakmai autonómiájának megerősítését.

Pósfai jelezte, hogy támogatja azon volt rendvédelmi dolgozók visszatérését az állományba, akik minden előírt követelménynek megfelelnek. "Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény"

- fogalmazott.

A belügyminiszter kiemelte, hogy olyan intézményi kultúrát szeretne építeni, ahol a rendőrök, tűzoltók, büntetés-végrehajtási dolgozók, katasztrófavédelmi szakemberek és nemzetbiztonsági munkatársak politikai nyomás nélkül, stabil környezetben végezhetik a munkájukat.

"Megtartjuk a déli határkerítést, megerősítjük a határvédelmet és zéró toleranciát alkalmazunk az embercsempész-hálózatokkal szemben"

- írta a tárcavezető, aki emellett kiemelt feladatnak nevezte a digitális és technológiai megújulást, a kiberbűnözés elleni fellépés erősítését, valamint a klímaváltozás okozta kihívásokra való felkészülést.

"Hiszem, hogy csak közösen tudunk olyan belügyi rendszert építeni, amely egyszerre törvényes, emberséges, professzionális és kiszámítható" - zárta sorait a belügyminiszter.


Borítókép: Budapest, 2026. május 11. Pósfai Gábor belügyminiszter-jelölt kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés honvédelmi és rendvédelmi bizottságának ülésén az Országházban 2026. május 11-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Belügyminisztérium
Tisza-kormány
Rendőrség
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!