Frissült
2026. május 22., péntek 7:15

Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota a honlapján péntek reggel.

A Sándor-palota azt közölte péntek reggel az MTI-vel, hogy a köztársasági elnök a "kegyelmi ügyként" ismertté vált KEH/2787-6/2023 ügyiratszámú kegyelmi döntés kivizsgálását kezdettől teljes egészében támogatja, és ahogyan azt az elnöki hivatal május 19-i, keddi közleményében kijelentette, kész együttműködni a kormánnyal annak érdekében, hogy a közvélemény valós képet kaphasson erről a nagy közfelháborodást kiváltó esetről.

Mint írták, a miniszterelnöknek a köztársasági elnök részére címzett, a közösségi médiában csütörtökön megjelent közlése alapján a Sándor-palota sajnálattal vette tudomásul, hogy a kormány nem működik együtt a kegyelmi ügy iratainak szakszerű, a közigazgatás gyakorlatának megfelelő átvételében.

"Figyelemmel a felfokozott közérdeklődésre, a Sándor-palota nem kívánja a kormány elmulasztott együttműködésétől függővé tenni a hivatalos iratok nyilvános megismerhetőségét. Erre a kivételes helyzetre tekintettel a Sándor-palota a honlapján közzéteszi a nyilvánosság számára a birtokában lévő hivatalos dokumentumokat" - fogalmaztak.

Hozzátették, hogy mindazonáltal a köztársasági elnök elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányzat és a többi hatalmi ág közti kommunikáció a közösségi média és a sajtó felületeire helyeződött át.

A Sándor-palota tizenegy dokumentumot tett közzé a honlapján; a felsorolás szerint az iratok között szerepel a Hunnia-perben 2023. március 9-én hozott ítéletről, valamint a pápai felhíváshoz és a pápai látogatáshoz kapcsolódó egyéni kegyelmi döntésről készült feljegyzés.

A dokumentumcsomag tartalmazza továbbá a kegyelmi előterjesztések aktuális állásáról szóló 2023. április 3-i feljegyzést, az igazságügyi miniszter 2023. évi IV. kegyelmi előterjesztésének fedlapját, több felterjesztő feljegyzést, átiratot, határozatot és határozattervezetet, valamint egy kétoldalas összefoglalót.

Az iratanyag összesen több mint két tucat oldalnyi, a kegyelmi eljáráshoz kapcsolódó dokumentumot foglal magában.


Borítókép: Budapest, 2026. május 9. Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond az új Országgyűlés alakuló ülésén az Országházban 2026. május 9-én. MTI/Hegedüs Róbert

Magyarország
jog
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!