Magyar Péter: nap mint nap esnek ki csontvázak a szekrényből minden minisztériumban
Nap mint nap esnek ki csontvázak, nem is csontvázak, néha temetők a szekrényből, minden minisztériumban - mondta az ország gazdasági helyzetéről Magyar Péter az RTL-nek adott, szombat este közvetített interjújában.
"Sejtéseink voltak és vannak is, de szerintem minden sejtésünknél rosszabb a helyzet" - fogalmazott a miniszterelnök.
Az interjúban emlékeztetett, hogy több mint 40 nap telt el a választás óta, két hete pedig megalakult a kormány. Ez minden idők leggyorsabb kormányalakítása a modernkori Magyarország történetében
- tette hozzá.
A kabinet elkezdett működni, kijelölték az összes minisztert, a hétvégén kihirdetik az összes államtitkárt - mutatott rá.
Az a fontos, hogy folyik a kormányzás, és nem a Fideszt kell legyőzni, hiszen azt megtették a magyar emberek az április 12-i választáson, és nem is boszorkányüldözésre van szükség - érvelt.
Ahhoz viszont joga van az embereknek, hogy a valóságot lássák, és ide tartozik a költségvetés helyzete, mert az az egyik legfontosabb, amit a magyar embereknek tudniuk kell, hogy milyen állapotban adta át az országot az előző kormány - szögezte le.
Borítókép: Budapest, 2026. május 18. Magyar Péter miniszterelnök a kormányülés után tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnökségen 2026. május 18-án. MTI/Hegedüs Róbert
