Román kormányalakítás - Visszaadta kormányalakítási megbízását Eugen Tomac, liberális párti politikus az új kormányfőjelölt
Visszaadta kormányalakítási megbízását Eugen Tomac, a román államfő helyette Adrian Vesteát, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusát, a Brassó megyei önkormányzat elnökét, korábbi fejlesztési minisztert kéri fel kormányalakításra - jelentette be vasárnap reggel Nicusor Dan.
A román államfő a Cotroceni-palotában tartott rövid sajtónyilatkozatában elmondta, hogy Eugen Tomac vasárnap reggel adta vissza kormányalakítási megbízatását.
Bejelentette, hogy Adrian Vesteát, a jelenlegi kormány legerősebb alakulatának számító PNL első alelnökét kéri fel kormányalakításra. Hangsúlyozta, hogy Vestea valamennyi "közigazgatási lépcsőfokot" megjárta, volt polgármester, megyei tanácselnök és "sikeres miniszter", aki uniós forrásokat hívott le.
A Brassó megyei önkormányzat elnökét fejlesztéspárti politikusként jellemezte, aki zöldmezős beruházásként létrehozta a sikeres brassói repülőteret.
"Kifejezetten Nyugat-barát ember, értékekre építő ember, a párbeszéd embere" - jellemezte az új kormányfőjelöltet az államfő.
Hozzátette, az sem utolsó szempont, hogy Vesteának vannak költségvetéssel kapcsolatos tapasztalatai, ezért meggyőződése, hogy sikeresen teljesíti majd a rá bízott feladatot.
Az államfő Eugen Tomacnak is megköszönte, hogy vállalta a kormányalakítási megbízatás. "Sem Tomac úr, sem én nem akartunk kormányalakítósdit játszani" - idézte az Agerpres román hírügynökség Nicusor Dant, aki szerint a pártokkal való egyeztetés nyomán döntöttek a szakértői kormány mellett.
"Ebben a pillanatban azonban világos, hogy a politikai kormány megoldása a megfelelő" - húzta alá az államfő, megköszönve azok munkáját, akik készek voltak részt venni a jó megoldásnak hitt szakértői kormányban.
Adrian Vestea vasárnap reggel közölte, vállalja a kormányalakítási megbízást, és megköszönte a felkérést. A politikus az államfővel és kormányalakítási megbízását visszaadó Eugen Tomac európai parlamenti képviselővel közösen nyilatkozott a Cotroceni-palotában.
A kijelölt kormányfő bejelentette, hogy politikai kormányt szeretne, és nyitott a Nyugat-barát parlamenti pártokkal való tárgyalásokra. "Politikai kormányt szeretnék, amely valódi reformokat hajt végre, és amely Romániát a Nyugat-barát úton tartja" - jelentette ki. Prioritásokként jelölte meg a többi között az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) projektjeinek befejezését és a SAFE-program projektjeinek megvalósítását Románia biztonságának megerősítése érdekében.
Hangsúlyozta, jól ismeri a román államot, az emberek elvárásait, problémáit, tudja, mit kell tenni ezek megoldásához. Arról is beszélt, hogy harminc éve tagja a PNL-nek, amelynek képviseletében helyi önkormányzati képviselői, polgármesteri és megyei tanácselnöki tisztséget is betöltött, illetve miniszteri megbízatása is volt.
Az 52 éves Adrian Vestea a PNL első alelnöke, a párt azon csoportosulásához tartozik, mely a Bolojan-kabinet elleni bizalmatlansági indítvány megszavazása után a Szociáldemokrata Párttal (PSD) való további kormányzás mellett érvelt. A Marcel Ciolacu vezette PSD-PNL-RMDSZ-kormány fejlesztési minisztere volt.
A Brassó megyei önkormányzat elnöke, mely tisztséget miniszteri megbízatása előtt is betöltötte, a jelenlegi a harmadik mandátuma. Tizenkét éven keresztül, 2004 és 2016 között a Brassó megyei Barcarozsnyó (Rasnov) polgármestere volt.
Eugen Tomac azután mondott le a kormányalakítási megbízatásról, hogy a héten a jobbközép PNL és a centralista Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) is bejelentette, hogy nem támogatja az általa megalakítani kívánt szakértői kormányt.
Borítókép: Bukarest, 2026. június 14. A román elnöki hivatal által közreadott képen Nicusor Dan román elnök (k) bejelenti, hogy miután Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) a vezetője (b) visszaadta a kormányalakítási megbízását, Adrian Vesteát, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnökét (j) kérte fel kormányalakításra a bukaresti Cotroceni elnöki palotában 2026. június 14-én. MTI/EPA/Román elnöki hivatal
