Június végén indul a hazai dinnyeszezon
A hazai termelők várhatóan június 24-én kezdik meg a görögdinnye szállítását a Lidl Magyarország logisztikai központjaiba, ezután a magyar dinnye fokozatosan átveszi a külföldi termékek helyét és hazai áruval fedezik majd a keresletet - mondta Szlavikovics Zita, a vállalat igazgatóságának elnöke az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium és az áruházlánc keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Búza László, a minisztérium élelmiszergazdaságért, - forgalmazásért és műveltségért felelős államtitkára kiemelte, hogy a dinnyetermesztés komoly hagyományokkal rendelkezik Magyarországon, a termelők kemény munkájának és kitartásának köszönhetően több mint 120 tájfajta terem.
Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány célja, hogy Magyarországon tíz éven belül egyebek mellett egészségesebb és boldogabb emberek éljenek, amit ehhez az élelmiszergazdaság oldaláról hozzá kell tenni, az az agrártárca feladata.
Búza László felhívta a figyelmet az egészséges magyar gyümölcs fogyasztásának fontosságára.
Szlavikovics Zita felidézte, hogy
a Lidl Magyarország beszállítói több mint 600 hektáron termesztenek görögdinnyét, az eladott mennyiség 2018 óta megháromszorozódott. Tavaly 17 600 tonna görögdinnyét értékesítettek Magyarországon, ami 7 százalékos növekedés az előző évhez képest, ez volt a vállalat eddigi legnagyobb értékesítési volumene. A nemzetközi piacokra tavaly több mint 11 ezer tonna magyar görögdinnyét juttatott el a Lidl
- ismertette.
Hozzátette, hogy a magyar dinnyeágazat egyszerre képes megőrizni hagyományait és rugalmasan alkalmazkodni a modern fogyasztói igényekhez.
Az igazgatóság elnöke elmondta: a Lidl fontos célja, hogy minél több hazai termelővel és gyártóval működjön együtt, minél több magyar termék jusson el a vásárlókhoz. A "Lidl a magyar beszállítókért" program eredményeképpen már csaknem 500 magyar vállalkozással dolgoznak együtt, mintegy 6000 hazai árucikk található az áruházlánc kínálatában, így stabil piaci lehetőséget kínálnak a magyar cégeknek.
A program külpiaci sikerét és a hazai termékek nemzetközi versenyképességét jelzi, hogy míg az indulásakor 36 magyar beszállító terméke jutott el a külföldi Lidl-áruházakba, addig tavaly már 124 hazai vállalat összesen 671 terméke volt elérhető 28 Lidl-ország kínálatában, a teljes magyar export értéke pedig meghaladta a 161 milliárd forintot - közölte Szlavikovics Zita.
Borítókép: Budapest, 2025. július 30. Eladásra kínált dinnye a Fehérvári úti Vásárcsarnokban, ahol sajtótájékoztatót tartottak a magyar dinnye fogyasztását ösztönző, Nyár, dinnye, szeletem című kampányról 2025. július 30-án. MTI/Bruzák Noémi
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Legfrissebb hírek
Rg vb - Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben
2 órájaEurópai Szuperkupa - Megvédte címét a Paris Saint-Germain
3 órájaHunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
3 órájaAtlétikai Eb - Szenderffy Dániel döntőbe jutott hármasugrásban, Gálpál Zsombor 22. az első nap után tízpróbában
3 órájaAtlétikai Eb - Molnár Attila negyedik, Enyingi Patrik hetedik 400 méteren
3 órájaA Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei
4 órájaKonzuli Szolgálat
Telefon: 458-1000
Konzuli és Állampolgársági Főosztály hivatali szerveknek:
konz@mfa.gov.hu
Konzuli tájékoztatás magánszemélyeknek:
taj.konz@mfa.gov.hu
Egészségügyi információk
Lelki elsősegély
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!