Vitézy Dávid: a kormány elrendelte a dohány- és kaszinókoncessziók felülvizsgálatát
A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű és a kaszinókoncessziók átfogó felülvizsgálatát - jelentette be a közlekedési és a beruházási miniszter csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.
Vitézy Dávid azt mondta: a felülvizsgálat a dohánykoncessziók esetében minden szerződést, szerződéses jogviszonyt és a teljes szabályozási környezetet érinti.
Több mint 10 éve az állam egy koncesszióba adva monopóliumot hozott létre a dohány-kiskereskedők, a dohányboltok ellátására, melyben egy több mint 1100 milliárd forintos forgalmat folytató, hódmezővásárhelyi gyökerű cég mellett nagy dohányipari szereplők is részt vesznek - ismertette.
Megjegyezte, e szereplők több mint 10 milliárdos profitra tesznek szert, gyakorlatilag monopolizálják a dohányboltok termékekkel való ellátását, ezért felülvizsgálják, helyes-e, hogy ez így zajlik, illetve a kormány milyen szabályozási lépéseket tud tenni itt is a közpénzek és a közérdek védelme érdekében.
Vitézy Dávid a kaszinókoncessziókról azt mondta, az előző kormány a választások előtti hetekben sorban osztott ki kaszinókoncessziókat hosszú távra, ezek közül van, amelyik 2061-ig szól. A felülvizsgálatnak - melynek feladatát a pénzügyminiszter kapta - ki kell terjednie a koncessziók választás előtti odaítélésének körülményeire, és arra is, hogy tényleg helyes-e az a mód, ahogy a kaszinók működtetési jogát az előző kormány kezelte.
Borítókép: Budapest, 2026. június 18. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Miniszterelnökségen tartott kormányszóvivői sajtótájékoztatón 2026. június 18-án. MTI/Hegedüs Róbert
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Legfrissebb hírek
Közel 645 milliárd forinttal megemelték az MFB tőkéjét
12 perceBaleset miatt nagy a torlódás az M0-ás autóúton
22 perceMME: Nyárvégi madárgyűrűző akciót rendeznek a Naplás-tónál
25 perceEloltották a tüzet Felsőpakonynál
32 perceAgrárközgazdasági Intézet: visszaesett a műtrágya és a növényvédők forgalma a második negyedévben
50 perceOGY - Krónika 3. rész (napirend előtt: családpolitika, köztársasági elnök, roma holokauszt)
50 perceKonzuli Szolgálat
Telefon: 458-1000
Konzuli és Állampolgársági Főosztály hivatali szerveknek:
konz@mfa.gov.hu
Konzuli tájékoztatás magánszemélyeknek:
taj.konz@mfa.gov.hu
Egészségügyi információk
Lelki elsősegély
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!