2026. június 29., hétfő 11:38

Fidesz: az Orbán-kormány utolsó negyedévében Európa egyik leggyorsabban növekvő gazdasága volt a magyar

Az Orbán-kormány utolsó negyedévében a magyar gazdaság Európa egyik leggyorsabban növekvő gazdasága volt, lendületesen fejlődött, a költségvetés kiszámítható pályán haladt, a bérek több mint 10 százalékkal nőttek, az infláció 2 százalék alá került és aki dolgozni akart, annak volt munkája - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-vel.

Havasi Bertalan közleménye szerint ezt a folyamatot szakította meg a Tisza választási győzelme, azt ígérve, hogy minden gyorsabban fejlődik majd, a bérek gyorsabban nőnek, a nyugdíjasok pluszjuttatásokat kapnak és a kisvállalkozásokat még jobban fogják segíteni.

Ehelyett azonban a Tisza-kormány megalakulása óta gazdasági kormányzás helyett "facebook-kormányzás" zajlik, Magyarországon két hónapja nincs gazdaságpolitika, csak politikai leszámolás és az önkényuralom kiépítése

- írta.

Azt is írta, a miniszterelnök legújabb nyilatkozataiból az derül ki, hogy a választási ígéreteit nem akarja betartani, a felelősséget azonban a korábbi kormányra próbálja hárítani.

Hozzátette, hogy a gazdaság szenved, a gazdaságirányításra alkalmatlan miniszterek késlekednek a döntésekkel, a magyar gazdaság lassan leáll.

"Visszamutogatás helyett a gazdasági kormányzás sürgős megkezdésére lenne szükség. Felszólítjuk a kormányt, hogy facebook-kormányzás helyett kezdjen el végre dolgozni!" - fogalmazott.


Borítókép: Budapest, 2026. június 29. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagál az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2026. június 29-én. MTI/Hegedüs Róbert

Fidesz
gazdaság
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!